Megnéz az ember pár filmet, sorozatot, és a - szinte bármelyik - streaming szolgáltató máris ajánlja a jobbnál jobb neki való tartalmakat. Algoritmusok dolgoznak címkék alapján (leegyszerűsítve), és így történt, hogy nekem már jó ideje különböző animéket tol. Mert néztem sci-fit, képregényes adaptációt, animációs filmet, és ami végképp megkoronázta a dolgot az a Kill Bill, amiben van Japán is, meg harc is, meg gyilok is. És bár vannak fenntartásaim bizonyos dolgokkal szemben, de próbálok/igyekszem nyitott lenni, mást is kipróbálni. Negyvenesként nem mindig könnyű, de a kíváncsiság mégis győzedelmeskedik. Ezért is nyomtam rá a One Punch Man első epizódjára. Amúgy különböző webshopok is bőszen ajánlgatják a mangát, szóval jó ideje "erőlteti rám" magát.

Kicsit utánaolvastam, és itt szó szerint utána, mert először megnéztem. Kiváncsi voltam, hány évvel maradtam le pl. erről. Kiderült, hogy a manga 2009 óta létezik, az anime pedig 2015 és 2019 között került a képernyőkre. A szerző ONE, aki egy rakás díjat is begyűjtött ezzel a web mangával, illetve a Mob Psycho 100 cíművel is. Ezeket az internet árulta el nekem, fogalmam sem volt. Azt viszont tudom, hogy a velem nagyjából egyidős "fiatalok" részben animén nőttek fel. A kilencvenes évek elején szinte ellepték az európai képernyőket, és nem volt ez másként itt, keleten sem. Amik hirtelen beugranak: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer..., 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, Csip-csup csodák, Maja, a méhecske, Könyvek könyve. (Bélu mondta, hogy Múmin is volt, és teljesen igaza van. Csak nekem az nem jókor jött, és inkább hanyagoltam. Most viszont érkezik képregényben magyarul - Nimue kiadó -, kap egy új esélyt.) Ezek valamilyen-japán koprodukciók voltak, ezért sajátunknak éreztük, de tulajdonképpen japán stílusú rajzfilmek voltak. Na, megint elkalandoztam.

Szerintem túl magas elvárásokkal indítottam el a One Punch Man első epizódját.  De ez az én bajom. Van ez a furafejű kopasz fickó, akin lóg egy pelenka. Nem, pelerin. Eléggé aránytalan a feje, vagy nem is tudom. Eleve nem tudom komolyan venni, bár sokszor nem is ez a cél. Inkább ilyen laza, poénkodó, groteszk és komolytalan karakterek vannak felvonultatva. Például a rákember, aki egy nagyállú gyereket keres, aki mellbimbókat rajzolt a páncéljára amíg ő aludt. A gyereknek meg konkrétan két farpofa van az állán.  Na, szóval van ez a Saitama, aki mindet és mindenkit elintéz egy ütéssel. Ez persze nem mindig van így, ezért máris bukta az egész koncepció. Mert ő ilyen. Ilyen... hobby-szuperhős. Ő akart lenni a legerősebb, ezért sokat edzett. Annyit edzett, hogy kihullott a haja. Oké... Aztán kezd kicsit unalmas lenni az élet, mert mindenkit legyőz. Általában egy ütéssel. Aztán rájön, mi a cél: méltó ellenfeleket találni, és azokat legyőzni. Közben egész finom metal dallamok és riffek szólnak, ez nagyon tetszett.

Van egy olyan érzésem, hogy ez megy sok epizódon keresztül. Vagy akár végig. Hatalmas vagy nagyon erős ellenfelek, akiket Saitama jól legyőz. Szerintem itt megállok egy jó időre, ez az első rész így volt kerek, megvan a lényege, nyugodtan alhatok.

Tibi

Update: Megnéztem a második részt is, valamennyit a harmadikból is és nagyjából igazam lett.

Újabb update: Megnéztem még pár részt. Szinte teljesen igazam volt/van, és néha úgy tűnik, semmiről sem szól egy rész. Annyira nem veszi magát komolyan, és annyira parodizálja az egész szuperhős műfajt, hogy az már szinte jó. Túltolt gonosz zsenik, feltörekvő B-kategóriás bűnözők, néha profi, néha nagyon amatőr önjelölt hősök. A főszereplőnk pedig szinte Steven Seagalban tolja, nehéz kimozdítani a magabiztos de érdektelen állapotából. Na jó, egy ütés erejéig mégis. Lehet, hogy kezdek rákattanni?

Még egy update: Túl a nyolcadik részen... :D Vannak mélypontok, nem mondom, de összességében sorra veszi a szuperhősös világ(ok) elcsépelt badarságait, és görbe tükröt állít, parodizál, karikatúrát készít. Felismerhető benne sok minden a nyugati képregényekből is, meg úgy általában. Akaratlanul is kibukik az emberből a nevetés. Saitama mély gondolatai pedig... Na, az sem semmi. :D Szóval beszippantott, pedig nem volt tervben. És a manga első kötetét is megrendeltem.

Utolsó update: Mivel nem siettem el a poszt élesítését, volt idő mindenre. Végeztem az első évaddal, mert… nincs megállás! Kapott pár vezérszálat is az évad, és természetesen végig vicces és élvezhető maradt. Ami hiányzik: az elején nagyon metal volt a zene, ez a végére már szinte teljesen kikopott. De ettől függetlenül azt mondom, ajánlott a sorozat. Sajnos. :D

Az 1988-ban indult Hellblazer sorozat a Vertigo leghosszabb ideig futó sorozata volt. Főszereplője John Constantine, a démonvadász. Alapjait nézve horror, nekem a Sandmanhez hasonlít kicsit látványvilágában. Már ami a mai alanyunkat, a Fumax által 2019-ben kiadott Hellblazer – Káros Szenvedélyeket illeti.

John Constantinet én a Keanu Reeves főszereplésével készült filmből ismerem, és most, hogy elolvastam ezt a képregényt, azt kell mondanom, hogy ez jobb, mint a film volt. A képregényt Garth Ennis (most már kedvenc íróm) írta, és William Simpson rajzolta.

Constantine-nak ezúttal egy olyan ellenséggel kell megküzdenie, amivel szemben nincs semmiféle orvosság. Ez a végstádiumú tüdőrák. A maga minden borzalmával együtt. Hiába próbált jó emberként élni, rengeteg rossz dolgot tett, és az ördög a lelkére pályázik, ami nem tetszik főhősünknek.

A tüdőrák elég komoly dolog, viszont Constantine nem igazán békél meg a halál gondolatával. Fejébe veszi, hogy ha törik, ha szakad, de túléli ezt is. Végülis minden sz@rral megküzdött már, ezzel is meg tud nem?

Angyalokat, mágusokat keres meg, hátha valaki tudná a rák ellenszerét. Amikor már reménytelenné válik a helyzet, elbúcsúzik barátaitól, szeretteitől, és mindent feltesz egy lapra.

A képregényben a betegséggel járó minden testi és lelki szenvedést megmutatják nekünk az alkotók. William Simpson azt mondta, hogy elborzasztja, Ennis miket rajzoltat le vele. Azért szép munka volt ez a cucc.

Ennisről tudjuk, amellett, hogy szeret suttyóságokat írni, a drámával is jól bánik, és ha már teljesen mélyrepülésbe helyezte az olvasót, ismét felemeli fantasztikus humorával.

A kötet rendkívül szókimondó, és a nyugalom megzavarására alkalmas rajzokat tartalmaz. :D

Nekem ismét furcsán hatott, hogy a kiadó egy ilyen in medias res-szel indít, a kötet a Hellblazer 41-46. számait tartalmazza, így egyáltalán semmit nem tudsz meg Constantine démonvadász életéből, csak a szenvedős haldoklásából. Ez magából a kötet értékéből semmit nem von le, mert egy teljes, önálló történetet mesél el nekünk.

„Aztán mintha tökön rúgtak volna, belém nyilallt, mit tettem, hogy majdnem mit okoztam, összeomlottam, nem sok választott el tőle, hogy őrjöngve menjek a diliházba. Egyetlen dolog jutott eszembe, ami feloldozást adhat. Egy kétnapos, magányos piálás. Ahol úgy szétcsapom magam, hogy utána minden mindegy, és semmi nem számít, csak a tompa fájdalom a koponyámban. Nos, bevált. Sz@rul vagyok, mintha valami sz@rházi betonnal bélelte volna ki a gyomrom, a fejemet meg belenyomta volna egy vödör csulába.”
(Ford.: Sepsi László)

Olvasásra fel, ezt se hagyjátok ki.

Bélu voltam. Sziasztok!

Bélu már írt pár gondolatot a Spawn’s Universe első számáról, most pedig rajtam a sor, hogy az új Spawn sorozatok egy másik első epizodjáról írjak betűket. Szóval: King Spawn, első szám. És most jön a "de még mielőtt" rész. :D

Régebben már láthattátok Bélu figura gyűjteményének pár darabját, köztük "akad" Spawn is, meg egyéb karakter is ebből az univerzumból (Spawnverse). Ha nem láttátok vagy nem emlékeztek, keressetek vissza bátran a régebbi posztok között - ott lesz! ;) Kiderült, hogy ő a Pokolivadék elég nagy rajongója, viszont én nem mondtam még semmit. '97-ben került filmvászonra Spawn, és nem volt egy gyenge élmény. A köpeny, a láncok, a Bohóc... Fantasztikus élmény volt. Igaz, mai szemmel talán bénácska, de akkor kemény volt. Valamivel később az HBO mifelénk is elkezdte a Spawn animációs sorozatot, ami... sokkal jobb volt a filmnél! A karakterek kaphattak mélységet, mert 18 epizód alatt több idő volt kibontakozni. Sajnos csak ennyi volt. És új film sem készült. Viszont: amikor már látszott, hogy lesz film, Magyarországon a Semic elkezdte kiadni a képregényt. Tették ezt '97 és '99 között talán 18 számon át, amiből párat sikerült elolvasni (leginkább egy csoporttársam/jó cimborám jóvoltából). Elmondhatom, hogy nagyjából 24 éve követem és szeretem ezt a karaktert. Na, elég is ebből.

A képregény eddig 321 füzetben jelent meg, de számtalan egyéb szálon is futott eddig is. Van bőven spin-off és alternatív történet is. Magyarul eddig 21 kötetben 164 füzet jelent meg, én ezzel a sorral haladok. Idén augusztusban három új sorozat indul(t - kettő már igen, egy majd októberben): Spawn's Universe, King Spawn, Gunslinger Spawn. A cél a különböző szálak és karakterek egyesítése vagy kiemelése. Illetve még egy pár dollár összekuporgatása, még pár réteg bőr lenyúzása által.

A füzet jól nyit, bár máshonnan ismert klisék jönnek a képbe. Egyértelmű gyilkosságok indíttatását próbálja a mi igazi és egyetlen Spawnunk (a néhai Al Simmons) kinyomozni. A nyomozásban segít neki a csapata: Jessica Priest, vagyis She-Spawn, aki egy volt Black-Ops ügynök, és egy "technikus" srác, Marc, aki a számítógép előtt ügyködik. Akárhogy is nézem, ez nagyon Batman és csapata jellegű. Hashtagvoltmár. A nyomozás különböző egyre sötétebb és/vagy veszélyesebb alakokhoz vezet el. Például találkozhatunk Metatronnal. Aki látta vagy emlékszik a Dogma című filmre, ott megismerhette őt, Isten Hangját, akit a zseniális Alan Rickman alakított. És... kezdődik a másik szál. Itt a régebbről ismert Spawn-pusztító angyalunk (bár már nem tartozik egyik oldalhoz sem, de attól még az egyik legszebb karakter) találkozik a külön sorozatban futó Haunt nevű arccal. És szépen ellavírozunk a füzet végéig. Ki is az a King Spawn? Fogggalmam sincs! A legnagyobb gond ezekkel az új sorokkal (legalábbis az eddig megismert kettővel), hogy tényként kezeli a fősodor történéseit. Így a King Spawn sem egy első rész, hanem a háromszáztizenvalamennyi folytatása. Gyakran vannak utalások, hogy lásd Spawn 308 vagy 316, így aki nem olvasta a köztes/eddig részeket, csak pislogni tud. Van, amit ki lehet valahogy következtetni, de nem mindent, és ez így egyértelmű átverés.

A rajzok szépek, nagy gondok nincsenek. (Persze soha többé nem lesz Spawn a Greg Capullo időszakban belőtt szinten. Szerintem.) Azt azért észre lehet venni, ami a 300 fölötti megosztott oldalakon is látszott, hogy szívesen lespórólják a háttereket, néha nem annyira kidolgozott egy-egy rajz. Ezzel sok időt és energiát megtakarítanak, viszont Marvel-féle iparos/futószalag utóíze lesz a dolognak. Vannak elírások, helyesírási hibák, ami szintén nem túl profi dolog. Igaz, nem annyira durva a helyzet, mint a Spawn’s Universe esetében. De talán mégis profi munka ez, mert a profit került előtérbe. Összességében csalódtam, de a gyűjteményben mindig jól mutat egy első szám.

Olyan rég írtam, hogy el is felejtettem, hogy kell. Frappáns bevezető, ami felkelti az érdeklődést, meg ilyenek. Azt hiszem. Hát... Bevallom, amikor egyáltalán megfordult a fejemben, melyik képregényről is fogok írni, elolvastam a fülszöveget. Pedig nincs is füle. Mindegy, bocs. Nem könnyű olyanról írni, aminek a lényege elég hamar kiderül, de azért nem egyből. Viszont nem lehet sokáig kerülgetni, mert akkor nincs miről írni. És akkor jutott eszembe a fülszöveg, amit tudatosan hagytam ki. Ha a hátsó borítón leírták azt, ami a lényeg, és az szabad préda, nem kell még csak bele se lapozni a kötetbe, akkor nem kell kerülgetni a témát. És: igen, ott van. Már csak azt kell kitalálni, mi legyen a folytatás. Jöhet az új bekezdés, mert bevezetőből ennyi elég is.

A második bekezdésben már nem illik húzni az időt, valami konkrétum is kell. Mondjuk olyasmi, hogy a szerző J. Michael Straczynski (JMS) (lengyel neveket leírni mindig élvezet), akinek a Babylon 5 sorozatot köszönhetjük, de aztán írt ő Pókembert, F4-et, Thort, Supermant vagy Before Watchment is. A rajzoló pedig Esad Ribić, egy horvát fickó, akinek a műveit megcsodálhattuk pl. az itthon is megjelent Loki vagy az Aaron-féle Thor kötetekben, de rajzolt ő Secret Warst is (Hickman), Civil War II-t, X-Ment, de még Conant is. Ja, ilyeneket lehetne írni. Vagy a kötetről is, tényleg, az is jó ötlet! Vagy a főszereplőről! Nem is tudom. A kötet nemrég jelent meg a Fumax gondozásában, a szokásos minőségben, 600 példányban. A főszereplő pedig Norin Radd, aki hosszú-hosszú évekig szörfözött az űrben, tanúja volt számtalan civilizáció tündöklésének és bukásának. 1966 óta suhan a képregények oldalain, Jack Kirby találta őt ki, és valami olyasmi történt vele, hogy fiatal csillagászként kutatta az űrt, a saját bolygóján (Zenn-La), amikor jött a hatalmas Galactus, aki szívesen fogyaszt el bolygókat. Radd felajánlotta szolgálatait, csak a bolygó maradjon meg, Galactus pedig le is csapott erre, és felruházta őt nemcsak kozmikus erővel, hanem egy bevonattal is, ami nagyjából mindentől megvédi. Ezután a deszkáján járta a világűrt, megfelelő táplálékot keresve gazdájának. De egy ponton az erkölcs és a dilemma találkoztak, az Utazó elárulta a mestert, meg ilyenek. Nem érdemes százéves "poénokat" elsütni, mint a kályhafejű Galactus, vagy a vasalódeszkás csávó, mert az nagyon amatőr benyomást kelt. Inkább új bekezdés, majd rátérni ténylegesen a kötetre, mielőtt mindenki megunja az olvasást.

Nna... Az első fejezet sok betűvel kezdődik, viszont az oldal alján ott van a fejezet címe. Elég nagy betűkkel, egyből odavonzza a tekintetet. Első rész: Kyrie. Sok embernek ez ismerősen cseng, ezért már keresem is a következő részek címeit. Második rész: Sanctus. Harmadik rész: Benedictus. Negyedik rész: Agnus Dei. Ezzel már lehet kezdeni valamit. Kyrie Eleison - Uram, irgalmazz! Sanctus - Szent vagy! Benedictus qui venit in nomine Domini - Áldott, aki jön az Úr nevében! Agnus Dei - Isten báránya. Eléggé egyértelműen vallási alapokon nyugszik a dolog, legalábbis a címek erre utalnak. Itt lehetne kicsit visszamenni Galactushoz, aki egy isten-szerű hatalmas figura (Jack Kirby a Bibliából inspirálódott), az Ezüst Utazó pedig egy angyalhoz hasonlítható. De ha valakit nem érdekel a vallás, akkor ezt nem is olvassa el. Vagy nem szívesen. Más megközelítés is kell. Mondjuk pusztán nyelvészeti, és akkor azt látjuk, hogy most nemcsak a már említett civilizációk emelkednek és buknak, hanem a főhősünk is bejár egy ilyen pályát. Mert a nagy erő nagy felelősséggel jár... Jaj, ne... Ezzel csak elrontanám. De valahogy mégis csak a vallási vonalon lehetne párhuzamokat húzni, mert JMS ismerte és megfelelően alkalmazta Kirby alapötletét, és a fejezetek a címnek megfelelő keretben vannak. Vagy legalábbis úgy értelmezhetőek, mert a cím alapján eleve úgy állunk hozzá fejben. Igen, lehetne ilyesmiről írni.

Most járunk ott, hogy már senki sem olvassa tovább, mert még mindig bevezető jellege van. Vagy nem? Volt már az író, a rajzoló, a kötet, a karakterek, a koncepció. Nem is olyan rossz. És most? Mondjuk azt észrevettem, hogy egy kötetbe sikerült belepréselni az Utazó történelmének fontosabb stációit. Az apropója pedig az, amiről nem mertem írni, mert spoiler lenne. Amit már mondtam, hogy végül ezért olvastam el a fülszöveget. Csak nehogy elkezdjem elmesélni az egészet, mert az nagyon rossz lenne. Olvastam olyat, nem volt nagy élmény. Ha elolvasom és mindent tudok róla, már nem is kell elolvasni. Talán a rajzok miatt, de az élvezet jelentős része elveszett. Az viszont belefér, hogy Norin Radd felkeresi a Fantasztikus Négyest (első stáció). Reed Richards doki talán a világ legnagyobb elméje, egy igazi zseni. Ha valamit meg lehet oldani, akkor hozzá kell fordulni. Az Utazó baja pedig nem mindennapi. A csodálatos "bevonatán" apró hiányosságok keletkeztek. Pöttyök. majd foltok. Viszont a külső annyira összeforrott a belsővel, hogy az egyik sérülése, betegsége a másik pusztulását is jelentheti. Van erre megoldás? Vagy ez a biztos vég? Az Utazó megy tovább, Pókember a következő állomás, majd Dr. Strange is előkerül. Spoiler nélkül azt lehetne még leírni, hogy bizony a régi főnök, Galactus is előkerül, és ha nem ismerjük a történetet, lesz pár váratlan fordulat. És ilyenkor gondolkodik el a blogger a lezáráson, az utolsó bekezdésen.

Az Ezüst Utazó: Rekviem csak részben egy szuperhősös képregény. Kapunk és látunk fantasztikus jeleneteket, galaktikus erőket és harcokat, de nem ez a lényege. Az űrbéli sorsa is csak emberi sors. Akármilyen hihetetlen erővel lett felruházva, van, amit nem tud leküzdeni. És a létezés úgy teljes, ha minden állomást és fázist megismerünk, még az elmúlást is. Valami ilyesmi lenne ez a bejegyzés, ha nem telt volna el ilyen sok idő, és még tudnék írni. Majd legközelebb.

Azért aljas dolog erre a képregényre 1-es számot rakni. McFarlane-ről már többször bebizonyosodott, hogy szereti a pénzünket, és megszerzi, bármilyen pofátlan húzásokra is van ehhez szüksége. Ezek az első benyomásaim a Spawn’s Universe első (bah) számának elolvasását követően. No de térjünk rá a konkrétumokra.

A képregény első története tele van csillagozásokkal, hogy kivel hol találkozhattál a fő sor számai közül. Ez azért bosszantó, mert a képregény borítójára az #1-es szám került rányomásra. De ha a szerintem kifejezetten agyonírt, igénytelenné vált fő sort kell hozzáolvasni, akkor ez a háromszázvalahanyadik rész.

Amikor először átlapoztam a képregényt, nagyon jónak tűnt. A rajzok marha igényesek lettek, rengeteg energia van ebbe feccölve, az biztos. De ennyiben ki is fullad az összes pozitívuma. Ahogy mondtam az első történet tele van olyan eseményekkel, amikről semmit nem tudunk, olyan szereplőkkel, akikről halvány lila gőzünk sincs, kik ezek. Vagy olyan szereplők kerülnek ismét elő, akik már régen halottak lehetnének, de tudjuk, hogy Toddpapa nem szereti megölni a karaktereit.

Ismét találkozunk Cy-Gorral, a félig gorilla, félig ember, félig gép szörnyeteggel, Coggal, aki már szerintem minimum egyszer elhalálozott, de túlélte (amikor fellógatta magát a fára, hogy meghaljon, és a pokolba kerülve ő legyen a király, nos, az besz@rás volt, és imádtam, és jobb lett volna szegényt annyiban hagyni).

Építjük az Univerzumot, de hova. A középkori Spawn története a sárkányöléssel szerintem nagyon jó lett, viszont Jessica Priest (egyáltalán ki ez a nő?) alias She Spawn lelkizése a lányával olyan bele a közepébe dolog volt, amit ismét nem érthet az olvasó, mert nincs megmagyarázva, mert ez nem a kezdete az ő történetének sem. A Gunslingerként emlegetett csóka viszont nagyon menő, egy évig fekszik holtan a préri közepén, majd feltámadva elindul valamerre. Egyedül ez nevezhető kiindulópontnak.

A képregény megvalósításáról annyit, hogy a beíró a you’re (te vagy) és a your (tiéd) közötti különbséget több helyen bebakizta, egy helyen szóismétlést találtam, és több helyen betűtípus hibát is, ami rendkívüli igénytelenségre vall.

Erre aludni kellett volna még.

Tibi jön hamarosan a King Spawn füzet #1 számával… vajon az tényleg első szám lesz? Megtudhatjuk a következő részből.

Bélu voltam. Sziasztok!

Mindenekelőtt leszögezném, nem vagyok nagy, elvakult DC fan. Vannak kellemes élményeim a DC képregényekkel, de eleve kétellyel fogadom, ha egy ilyen cuccot agyon ajnároznak. Szerettem volna, ha a Harleen képregény olyan, amilyennek a borítója alapján elképzeltem, de ez is csak pántlikázva van, meg hypeolva. Sajnos túl sok tartalom ebben nincs.

Amikor megérkezett a Fumax Kiadó képregénye, azt mondtam, hogy ez igen. Szép nagy alapú keményborítós album, „Fumax méret”, mondhatnánk, jól illik a többi mellé a polcon. Már ha lenne neki hely a polcon, de ezt hagyjuk most.

A történet Harleen Quinzel doktornő (pszichiáter) életét mutatja be nekünk. Az élet kitolt vele, de a karrierje pont most kezd el felfelé ívelni. Kutatásával elnyeri Bruce Wayne tudományos ösztöndíját, és a mágnás elintézi neki, hogy az Arkham elmegyógyintézetbe is felvegyék. Kutatása lényege, hogy ha az emberek hosszabb ideig stressznek vannak kitéve, elveszítik az empátiát mások iránt. Szerette volna a tökéletes alanyt megtalálni a kutatásához, és az agyát is átvilágítani, hátha meg lehet gyógyítani az őrületet. Lényegében a háborút a gothami helyzettel párhuzamba helyezve úgy gondolja, hogy a bűnözők csupán áldozatok, de legfőképpen gyógyítható betegek.

Kutatásai során a legkiválóbb alanynak a Joker bizonyul, természetesen. És a félelmekkel táplált rémálmokat felváltják a nedves álmok. Harley ugyanis beleszeret Jokerbe. És ennyi.

Ez még nem is lenne baj, mert ilyen is kell, mondhatnánk. De. Hatalmas DE. Nagyon zavart a képregényben, hogy semmit nem tudunk meg Jokerről, mert egyszerűen az író (Stjepan Sejic) nem mert hozzányúlni! Joker végig hazudik Harleynak, manipulálja, hogy végül ő legyen az őrült női párja.

Az sem segít a sztorin, hogy lényegében az összes „Batman gonosz” kameózik egyet, vagy éppen a Kétarc fontos szerepet is játszik benne (őt bírtam egyébként). Hogy Harley teóriája valós-e, azaz hogy a bolondok meggyógyíthatóak-e, bocsánat, a szociopatákról van itt szó főleg, nem derül ki a képregényből. Igazából a gyilkossá váló Harley őrültsége mögött ott marad Harleen, aki még mindig bízik abban, hogy meg tudja menteni Jokert. De miért bízik ebben?

Mert az író nem merte leírni, hogy a jó karakter végleg elveszett, a város miatt, amit Gothamnek hívnak. Elmerül a saját elméjének ingoványos lápjában, ahova a Joker beférkőzött, és innen nincs visszaút, nincs gyógyulás. Aki sorozatgyilkossá válik, nem jár neki a megváltás, már ami ezt a földi létet illeti. Na, kb. ezt vártam volna ettől a képregénytől.

A képregény rajzai egyébként rendben vannak, amikért szintén Stjepan Sejic a felelős. De ezeken kívül sok pozitívumot nem tudok felhozni.

Bélu voltam. Sziasztok!

2008-ban regisztráltam a kongregate.com flash játékos oldalra. Elsődlegesen az volt az oka, hogy egy másik oldalról odatévedtem, és láttam, hogy badge-eket, jelvényeket lehet ezen az oldalon szerezni. És ha gyűjtögetésről van szó, a játékos énem egyből eldobja az agyát. A regisztrációm óta 1642 jelvényt szereztem, különböző szinteken. Sok időt kellett ezzel tölteni…

A Flash Player 2020. decemberi (2021. januári) kivezetését követően a kongregate.com játékai a Supernova Player segítségével lennének játszhatóak, viszont akármennyire is próbálkoztam, egyik kedvenc játékom sem jött be, és nem tudom, mi lehet az oka. Egy játék kivételével, ami nem nyugszik, amíg ki nem idegel végképp.

A világ egyik legszemetebb játékáról írok most nektek. Supernova nélkül is játszható a bejegyzés alján található linkkel.

Ez a játék a viszketés, ami az agyadat bazurgálja. Éveken át vissza-visszatérsz hozzá, és semmit nem haladsz benne előre. Egyszerűen lehetetlen végigjátszani. Nyilván nem így van, biztos van valaki, aki a játék végigjátszásával megszerezhető 15 pontos (közepes szintű) jelvényt megszerezte. Gratulálok neki, dögöljön meg.

Ez a játék, a gyűlöletem tárgya az Idle Monster Frontier, amivel a cikk megírásához 5 kört tettem meg, ezzel elcseszve az életemből másfél órát. Ez az a fajta játék, amiből csak még egy kört akarsz játszani, és órákat veszítesz el az életedből. Az Idle Monster Frontier egy stratégiai játék, másnak nemigen tudnám nevezni.

A lényeg, hogy összeraksz egy csapatot, 5 kisállatod van. A játék pofon egyszerű, mész előre a térképen, balról jobbra, ez automatikus, majd találkozol több kisebb-nagyobb csapat szörnnyel. Minden állatkádnak különböző harcmodora van, van köztük íjász, gyógyító, tank, egyéb. A karakterek gyorsaságát az egér megerőszakolásával (folyamatos kattintásokkal) aktiválható speed bar-ral tudod felnyomni, a gyorsabb haladás érdekében. Az utad során nem csak állatkákat, de egyéb karaktereket is beszerezhetsz. A karakterek fejleszthetők más karakterek bedarálásával, és játékpénzzel, amit a győzelmek után szerzel meg.

A győzelem pedig ritka ebben a játékban. Nagyon lassan haladsz előre, ha minden karaktered meghal, kezdheted elölről, vagy játékpénzért cserébe a legutolsó checkpointtól. A játék közben random ad karakterkártyákat, felhasználható varázsitalokat, és pénzt a játék. Utóbbiból nagyon keveset, ahogy vettem észre.

Az első főszörnyön jutottam tovább, ami egy Szfinx volt, de senkim nem maradt, akivel harcolhatnék a további ellenségek ellen, így rövid úton elbúcsúztam a játéktól. Tibivel beszéltem, Ő messzebb jutott, de szerinte ott még szemetebb a játék, szóval, ha eszembe jut, majd játszom még vele. :D

És egyszer végigviszem ezt a ganét, ha addig élek is.

Bélu voltam. Sziasztok!

A játék ezen a linken játszható:

https://www.kongregate.com/games/purple_pwny/idle-monster-frontier-dx?tab=achievements

Mai írásom korhatárosra sikerült, egy erősen korhatáros képregényről. Szókimondó tartalom. Szóval (18+), csak felnőtteknek.

Alan Moore művészetét mi nagyon szeretjük. Hosszú életműve olyan képregényektől hemzseg, mint a Watchmen, a V, a Halo Jones, a Különleges Úriemberek Szövetsége, vagy a Vilátor, csak hogy egy igazán trash, elborult cuccot is említsek.

Alan Moore képregényei sajátos hangvételűek. Nekem valahogy végig olyan búskomor majd’ minden munkája. Amit ma hoztam el nektek, az nem mélabús, nem depressziós, hanem egyenesen borzalmas, és tragikus. Ez pedig a From Hell, azaz A Pokolból. Spoilermentesen, természetesen.

A képregény számomra nehezen indult be. Mondhatni, az első négy fejezet nagyon túl van írva. Nem teszi könnyűvé az olvasását az sem, hogy az író 40 oldalnyi függeléket írt a képregényhez. A képregény minden egyes oldalához van valami kiegészítés, vagy néha egy humoros közbeírás. Moore minden általa megírt esemény hátterét, forrását összeszedte, kiegészítve saját meglátásaival, vagy, hogy hol kellett kiegészítenie a történetet a saját fantáziája szerint. Szóval rengeteg ismeretterjesztő tartalommal is találkozhat, aki ezt kinyitja. Összességében, mivel a nagyon nagy kép később áll össze, ezeket a fejezeteket tényleg unalmasnak találtam, egészen…

A képregény arról a bizonyos Jackről szól. Nem a Trópusi Viharból ismert Jámbor Jackről, az biztos. Ez a Jack prostituáltakat ölt, az 1880-as évek lepukkant, bordélyházra hajazó viktoriánus Anglia Londonjában.

„- Léptem már át kilencéves kölyköket, akik fényes nappal üzekedtek, valószínűleg a lánytestvérükkel.
- Hát tizenkét évesen megesküdnek többnyire.
- Így van. Aztán szétmennek. A lány elkezd kurv@’lkodni. Ezerkétszáz ringyó van Whitechapelben. Hivatalosan. Egy fenét. Egy shillingért bárkit megkap Whitechapelben. Hogy lehet ezzel boldogulni, mi? Hogy lehet rendet tartani egy ilyen kib@szott kuplerájban?

(Ford. Bayer Antal)

 A képregényben Moore részletes kórképet ad a Viktória korabeli Londonról. A rend fenntartására tett törekvések teljesen elbuktak, a bűnbandákkal tarkított ország együtt csúszik le az utcai szexualitás bűzös pöcegödrébe.

 Moore képregénye magával ragadó, csak rá kell érezni az ízére. A függelékekből kiderül, hogy az író nem csak a képzeletével játszott, amikor megírta ezt a fantasztikus történetet, hanem komoly pszichológiai, társadalomtudományi, történelmi, filozófiai, térképészeti, építészeti, és még ki tudja milyen kutatásokat folytatott, csak hogy az olvasó elé tárja ezt a remekművet. Mert ez a képregény REMEKMŰ! Csupa nagybetűvel.

 Az 1880-as évek vízválasztó volt az emberiség történelmében, szokták mondani, hogy ezek az évek előjelezték a huszadik századot. A huszadik század technológiai, kulturális fejlődése, de a borzalmai is helyet kaptak a képregényben. Furcsa együttállások, érdekes dátumok, egybeesések, amiktől az embert kirázza a hideg.

 A történet Eddie Campbell fekete-fehér rajzain elevenedik meg. A rajzok élesek, erősek, baljóslatúak, néhol pedig egyszerűen naturálisak. Campbell zsenialitása nem csak a rajzaiban rejlik, hanem a rendkívüli tájékozottságában, ugyanis elég sok helyen meg van említve, hogy bizony erről és erről Eddie tájékoztatta az írónkat. Remek munka volt ez.

 Olyan embereknek ajánlom a From Hellt, akik ki szeretnének szakadni a nyugalmas hétköznapokból a sötét Londonba, a védelmi pénz szedők, prostituáltak, összeesküvők, sorozatgyilkosok világába. Szerintem ez a képregény senkinek nem okoz csalódást, aki szeret kicsit utánaolvasni a dolgoknak.

Bélu voltam. Sziasztok!

A múltkori videómban elmondtam, hogy Tibivel arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a sokszínű geek kultúra minél több szeletét szeretnénk bemutatni. Sokféle geekság van, emellett nem mehetünk el, és nem foglalkozhatunk csak olyan témákkal, amik nekünk tetszenek. Nyitni kell a különböző kultúrák iránt (utóbbit a feleségem mondta, nagyon helyesen).

És képregénykultúra nincs Japán nélkül, vagy legalábbis nem mehetünk el a mangák mellett, amiknek nem csak saját otthonukban, de világszerte hatalmas sikerük van. Én ma az Attack on Titant hoztam el nektek, annak is az első könyvét olvastam el.

Hajime Isayama 2009-ben indult képregényére azért esett a választásom, mert korábban olvastam már róla valamelyik külföldi képregényes oldalon. Emberevő óriások, falak közé zárt emberek egy posztapokaliptikus világban.

A képregény egyből belerondít a történet közepébe. Valami átnéz az 50 méteres fal fölött. Jó magas koma, annyi szent. A falat azért építették olyan magasra, mert az átlagos méretű emberevő titán csak 15 méteres. Ja, igen. Az emberiség utolsó mentsvára egy több fallal körülvett város, amit a főszereplőnk, Eren Yeager csak kalitkának nevez, ahonnan kedvükre falatozhatnak az emberekre éhes szörnyszülöttek.

A titánokról nem sokat tudni. Nem tudni az eredetüket, nem tudni, hogy intelligens életformáknak tekinthetőek-e, mert még soha nem sikerült velük kapcsolatot létesíteni. Ami fontos, hogy egy sebezhető pontjuk van, és hiába nincs szükségük étkezésre, szívesen esznek emberhúst. A fal mögött az emberek biztonságban voltak, eddig… ugyanis az ellencsapás, amit a legjobban kiképzett katonáik intéznek a területek visszaszerzéséért, kudarcba fullad, és a katonák csak ötöde ér haza.

A képregény elején látható nyúzott fejű, kolosszális titán megjelenik a legkülső, Maria-falnál, és simán utat tör a kinn várakozó óriásoknak. Az akkor még gyermek Eren és barátai próbálnak túlélni. Menekülés közben Eren szeme láttára az egyik anyaszomorító elfogyasztja főszereplőnk édesanyját, ezért megfogadja, hogy beáll a felderítő hadtestbe.

És innentől kezdődhetnek a kalandok… már ha főszereplőnk túléli azt, hogy élve lenyelték…

A képregénynek 34 része van, egyenként 200 oldalas terjedelemben. Szóval ezt rendesen benéztem, mert ez megtetszett. Ennek kb. 1,5 méter hely kell a polcon, de valahogy megoldjuk majd. Csak az asszony meg ne tudja.

 Bélu voltam, sziasztok!