Sziasztok, Bűnvadászok!
A múlt héten a kezem ügyébe került az Anagram Comics új képregénye, a Julia első kötete, a halálos házasság. Eredetileg az olasz Sergio Bonelli Editore adta ki, még 1998-ban, most viszont már a magyar krimi olvasók is élvezhetik.
Tudom, hogy mindig azzal kezdem, hogy én mennyire szeretem ezt, vagy azt, de azt kell mondanom, a fumettiket (azaz olasz, többségében fekete-fehér, puhafedeles képregényeket) is nagyon szeretem. Tervezünk is néhány új itthon megjelent ilyen képregényt bemutatni nektek, mivel nem csak az a képregény, amiben benne van a Pókember meg a Deadpool. A fumettiknek van valamilyen sajátos bája. Először a fantasy Dragoneroval (itthon a Goobo adja ki) találkoztam, ami megfogott a tök egyszerű történetével, emellett a könnyed humorával. Dragonero, a fekete sárkány egy közös kalandban Zagorral is összefut, aki szintén egy „fumettiman”, viszont a Dragonero-Zagor crossover színes volt, és hihetetlen szép. És sokat lehetett röhögni rajta. Természetesen az Anagram Comics Zagorja is a polcon pihen, hogy bemutathassam nektek, az hatalmas tpb kiadás, mindhárom része megvan, a harmadik igen friss, alig egy hete jelent meg.
Na de hogy a lényegre térjek. A Julia krimi, de annak ellenére egy rendkívül könnyed olvasmány. Julia egy kriminológus, ahogy a borító ígéri nekünk, és Audrey Hepburnre hajaz. Igazából olyan az egész képregény, mintha egy Audrey Hepburn filmet néznél. A képregény előszavában utalnak is erre, mivel a panelek sorban követik egymást, mint egy-egy filmkocka, nincs a panelból kilógó, átlógó lelógó ábrázolás, és meg kell, hogy mondjam, ez így nagyon hatásos.
A képregény nagyon jól építi fel a szituációt, a gyilkosságot/gyilkosságokat. Ugyanis több is megesik benne. Megismerjük egyenként a karaktereket, áldozatokat, főszereplőinket, a furcsa nyomozópárost, társaikat, miközben egy-egy szereplő elhalálozik rejtélyes körülmények között.
A nagybetűs REJTÉLY, ami az egészet áthatja, és tényleg nagyon leköti a figyelmét az olvasónak. Komolyan mondom, szinte körömrágós a sztori. Feszült, de olykor pedig nagyon laza. Julia és társa, „csajozós” Leo nagyon szerethető, humoros párost alkotnak. Jut eszembe. Eddig az összes fumettiben páros volt a főszereplőgárda… Vagyis a főszereplőnek mindig van egy közvetlen, barátnál közelebb álló, inkább testvérszerű segítője. Már amelyiket én olvastam. Ez valamiért beragadt az „italianoknál”. Amúgy szerintem nagyon működik itt is. 
A történet megoldását nem mondom el, a Halálos Házasság cím szerintem eleget mond nekünk, mindenki olvassa el szépen.
A képregény rajzai szerintem fenomenálisak. Ezek az olaszok még nem okoztak csalódást egyik képregényben sem. A hátterek kidolgozottak, a karakterek mindig önazonosak, nincs olyan, hogy bakker, ez ki is? Mert mindenki minden rajzon felismerhető. Tudom, hogy ez most hülyén hangzik, de tudjátok, vannak olyan képregények, ahol ez sajnos nem alap.
Kiemelném az egyik jelenetet, ahol az egyik szereplő őszi, ködös időben menekül az őt zaklató alak elől. Na, az brutális dinamikusan van megrajzolva. A rajzoló, Giancarlo Caracuzzo játszik az árnyékokkal, hihetetlen, hogy ez fekete-fehérben milyen feszültséget tud okozni. Szinte átérzed a szereplő félelmét, hiszen olyan, mintha vele együtt menekülnél a rettenet elől.
Tényleg csak ajánlani tudom a fumettiket, és most különösen a Juliát. Minden, a krimi iránt rajongó olvasó jól érezheti magát, amíg ezt a könyvet olvassa. És tervben van a sor következő részének kiadása is. Az Anagram Comics honlapján nézzetek körül. Rendeljetek tőlük. Támogassátok a kis kiadókat azzal, hogy közvetlenül tőlük rendeltek.
Bélu voltam, sziasztok!
Az HBO Trónok Harca sorozata nekem az egyik kedvencem volt, egészen az utolsó előtti évadig, amikor már az írók magukra maradtak és elfogyott szerintem minden puskapor. Számomra a Fattyak Csatája után indult a hanyatlás, ami a hatodik évad 9. része volt, és mai napig kiráz a hideg, ha rágondolok, mennyire epic volt. Nekem az volt a sorozat csúcspontja, és sikerült utána nagyon alulmúlni (pedig akkorra a könyvek már rég elfogytak, ugyanis a Havas Jont érintő utolsó történés a Fekete várban történő megkéselése volt).
Az évek során elég sok minden felgyülemlett a vitrinben ebben a témában. Nagyon büszke vagyok a Tyrion Lannister Threezero figurámra, és a barátjára, az éjjeli őrség felkent parancsnokára, Havas Jonra. Ezek tényleg nagyon szép figurák, nézzetek meg pár képet róluk lentebb.
Remélem, hogy egyszer olvashatjuk a Winds of Wintert, ami a hatodik könyv lesz, de állítólag még azon kívül egy részt szán a nagy művének. Én várom, az biztos, és amíg nem jelenik meg, elolvasom az Álomdalokat. Hát gyerekek, érdekes egy kötet az is, de az majd egy másik bejegyzésre tartozik.
Nem csak csili-vili szuperhősök győznek le mindenkit a képregények oldalain. Ezt már – remélem – tudjuk. Már mutattam be ilyet, és még fogok is. Van ez az érdekes (nyilván nem mindenkinek) műfaj, ami az életrajz, önéletrajz, és mellettük az ilyen alapokon nyugvó, de némi fikcióval kiegészített művek. Utóbbi években kaptunk pár ilyet, köztük két nagy ismétlést is. Ami persze nem baj, mert minél többen olvassák a Maust és a Persepolist, annál jobb. Nem boncolgatom, miért, ez most nem erről szól. Nem túl bátrak a kiadók ilyen szempontból, és valahol meg is értem. Ha valami nem népszerű, az nehezen hozza vissza az árát. Volt még Csontváry, Rembrandt, A nagy Csé, A Faith no More képes testamentuma, Eva - Hazatérés – de ezek ismert és/vagy világhírű művészekről szólnak. Van pár webcomic-nak indult, aztán majd kiadásra került kötet (pl. Blossza, Minden belefér, Ahol a hegyi hódok). Meg két kedvencem, bár nem feltétlenül én vagyok a célcsoport: Mosolyogj! és Nővérek. Persze ez a „lista” a teljesség igénye nélkül készült, de a lényegen nem változtat: igen kevés ilyen képregény van a magyar piacon. És elérkeztünk a mai áldozathoz: Anna Krztoń – Szedd össze magad
Lengyel szerző (ilyet is még, sokat!) életének egy részét ismerhetjük meg, és szerintem sokat saját magunkkal találkozhatunk a történetben. Ha másért nem, mindenki volt gyerek, fiatal, majd felnőtt. :D A kötet elején valahol a kilencvenes években járunk, különböző lengyel - kisebb és nagyobb – városokban, amelyek nevét megpróbáltam kiejteni, de vagy a torkom fájt utána, vagy picit leköptem magam. Ezután csak úgy olvastam, hogy Przsbzsb vagy Krcspzsmm, úgyis a történés a lényeg. Sok mindenben folyamatosan érezhető, hogy Lengyelország közelebb van és volt a nyugathoz, mindig találunk majd olyan apróságokat, amelyek ezt igazolják. És minél keletebbre élt és nőtt fel az ember, annál inkább szembetűnő minden ilyen dolog.
Tizenévesen ugyanazt csinálták, amit mi is. Legalábbis én nagyon tudtam azonosulni az egésszel. Barátok, helyben, de a környező településeken is, akikkel összejárunk, bulizunk, ott egy rakás ember, akiről nem tudunk semmit, aztán kiderül, hogy mégis, mert van, akinek legalább három neve van, valamikor már találkoztunk egy buliban, koncerten vagy kocsmában, megbeszéljük a kedvenc zenéinket, könyveinket, vagy ha nem is kedvencek, akkor is hallottuk, olvastuk, mert minden érdekel, mindenre fogékonyak vagyunk, igyunk még egyet, gyújtsunk rá. Innen nézve kaotikus, de amikor benne éltünk, volt „logikája”. Akkoriban még alakulóban van az ízlés, a személyiség, nyilván sok mindent és sok mindenkit meg kell ismerni. Ami lassítja a történést, az – ami nekem is kedvencem volt a kilencvenes években – a levelezés. Rendesen, postai úton, napokig-hónapokig várva a válaszra. Így tartottuk a kapcsolatot akár sok ismeretlen ismerőssel is, és ez olyan természetesnek tűnt. Megosztani a gondolatainkat, az örömünket, bánatunkat, bármit. Az e-mail, social media és általában, az internet világában ez már elképzelhetetlen, de akkor élveztük, és fontos is volt. És lassan a képregény témája is kikristályosodik, egyre közelebb kerülnek a főszereplők, a három lány: Iga, Asia és Ania. Ezzel egyidőben minden és mindenki más távolabb kerül, háttérbe szorul. Több kapcsolat is lesz, amiről csak említés vagy utalás van, de magával a szereplővel nem is találkozunk, vagy csak futólag, nagyon kevés panel erejéig. Megismerünk kultúrákat, szubkultúrákat. Képregényes szempontból külön érdekes, hogy itt-ott, egy polcon vagy asztalon hever olyan képregény – lengyelül – ami nálunk csak mostanában jelent meg. A rock, metal, punk vagy alternatív rock is fontos és megkerülhetetlen, gyakran látunk idézeteket.
Ami szintén érdekes, az idő múlása, a világ fejlődése, és ezt is nyomon követhetjük a kötetben. A gyerekek kijárják az iskolát, főiskola, egyetem kerül a képe, és eközben szépen átmentünk a kétezres évekbe. Megjelennek a mobiltelefonok, a régi számítógépek és hatalmas monitorok helyét átveszik a laptopok, majd a tabletek. A levelezés helyét átveszi a facebook üzenet. A bakancsos gimisek művészek lesznek, vagy legalábbis próbálkoznak.
