Tudom, volt már egy ilyen ma, de mégsem ilyen. Mesélek én is.

A kétezres évek elején még rendesen tombolt a sitcom őrület. Itthon valamivel korábban kezdődött, amikor a kábeltévé behozta az otthonokba a... A szórakozást is. Persze több sorozat átnyúlt napjainkig is, de valahogy 2010 után már nem született olyan, ami akkorát ütne. Pedig eddigre már mindenki tanulhatott a hetvenes évek legendáitól, amelyekből Magyarországon nem lett igazi kultusz egyik sem. Na jó, azért van kivétel. Következik két lista, amely a kedvenceimet tartalmazza. Sok lesz, de ezek is kellenek, kellettek. És a lista nem teljes, csak "hirtelen összedobtam".

A klasszikusaim:

The Odd Couple 1970-1975

Mork & Mindy (Egy úr az űrből) 1978-1982

M*A*S*H 1972-1983

TAXI 1978-1983

Cheers 1982-1993

Full House (Bír-lak) 1987-1995

ALF 1986-1990

A modern kor (csillaggal jelölve azokat, amelyek jól indultak, aztán egyszer csak… meh):

Friends (Jóbarátok) - 1994-2004

Malcolm in the Middle (Már megint Malcolm) - 2000-2006

Gilmore Girls (Szívek szállodája) – 2000-2008

Scrubs (Dokik) 2001-2010

Two and a Half Men * (Két pasi - meg egy kicsi) - 2003-2015

How I Met Your Mother * (Így jártam anyátokkal)- 2005-2014

The IT Crowd (Kockafejek) - 2006-2013

The Big Bang Theory (Agymenők) - 2007-2019

The Middle (A semmi közepén/Anyám borogass/Családom és egyéb emberfajták) - 2009-2018

Modern Family (Modern család) - 2009-2020

2 Broke Girls * (Az élet csajos oldala) - 2011-2017

New Girl * (Új lány) - 2011-2018

De nem is erről van most szó. Hanem az Agymenők. Na jó, ez nekem idegen, legyen inkább The Big Bang Theory, röviden TBBT. Idegen, pedig nem az. Viszont 2006-ban kerültem szó szerint az IT világába, ráadásul egy multinacionális céghez. Akkor még nem úgy terjedt az információ, mint napjainkban, a sorozatról csak a második évad után hallottam, 2009-ben. Mivel magyarul csak ezt követően, 2009 decemberében volt látható (ráadásul a Cool TV-n, ami nem minden háztartásban létezett), eredeti hanggal néztük. Mondanom sem kell, az első percektől megfogott az egész. Fiatal kockák voltak - mi is. A korukkal járó problémáikkal küszködtek - mi is. Tudósok voltak, akik Alienware és XPS laptopokon játszottak - mi sem. Voltak fura barátaik - ha nekünk nem, akkor mi magunk voltunk azok. De azt mindenképp éreztük és érzékeltük, hogy amikor bekerülsz valamilyen világba, majd felnőtté válsz, akkor egyfajta burok is kerül köréd. És kifelé furának hat az, ami neked normális.

Mire 2012-ben az RTL Klub is elkezdte sugározni a TBBT-t, mi már legalább kétszer végignéztük az addigi évadokat. De akár többször is. (A hatodik évadtól a Comedy Central vette át, a mai napig végtelen ciklusban van.) Én németül is láttam, több részt is. A Pro Sieben valamivel korábban szinkronizált. (Itt megint egy zárójel. A német és a magyar szinkronok jó eséllyel a legmagasabb szinten vannak, nem igazán van a világon még olyan hely, ahol ilyen tradíciója lenne a dolognak, illetve ilyen kaliberű színészek vinnék ezt a munkát is.) De bármilyen jók is a szinkronok, és ez a szinkron is, sokszor hiányos. Mert Raj indiai. Howard pedig gyakran ugratja a kiejtése miatt (is). Ebből már az elejétől hatalmas poénok születtek, amik magyarul nemcsak nem jönnek át, nem is léteznek. Simon Helberg - Howard megszemélyesítője - amúgy is nagyon muzikális, nagyon jó hangutánzó, ezek a dolgok elvesznek. Szerintem (persze ez senkit sem érdekel) Csőre Gábor inkább őt kellett volna megkapja Leonard (Johnny Galecki) helyett. Hogy miért? Pár szinkronmunkája: South Park, Cartman; New Girl, Nick; Dragon Ball GT/Z, Son Gohan; Szívek szállodája, Michel; HIMYM, Marshall; Thomas, a gőzmozdony; Gyűrűk Ura, Frodó; Bosszúállók/Thor, Loki; Pókember (Tobey Maguire); Adam Sandler szinte mindig. Tudom, itthon általában arra mennek, hogy a szinkronszínész hasonlítson a színészre, és ez általában jó gondolat. De nem mindig. Aki megteheti, nézze eredeti hanggal is!

Túl hosszú lett, tudom, bocs. De megtanultuk tőlük, hogy a kockák is emberek, talán emberi kapcsolatokra is képesek, sőt, kapcsolatban is tudnak élni, családot is alapítanak. És igen, mi is így jártunk.

Biankával nem vagyunk oda a ráröhögős sorozatokért. Tudjátok ezek olyanok, amikor a sorozatban a szereplők éppen egymásra néznek, vagy egyáltalán semmi vicceset nem csinálnak, és felröhög a közönség, minden ok nélkül. Néhány klasszikust azért én gyerekkoromban végigkísértem. A Rém Rendes Család, a Halló-halló mai napig apám kedvencei, és valamennyire az enyémek is. De mindkettő elég pihent, és szerintem nem hajlanak gagyiba, mint egy-egy Comedy Centralon látható „viccesnek szánt” sorozat. Még az Így Jártam Anyátokkalt nagyon sokáig szerettem, viszont az utolsó évadai borzasztóak lettek szerintem, már szenvedett nem csak a néző, de maguk a készítők is.

Viszont a 12 évadot megélt Agymenők (The Big Bang Theory) egy olyan sorozat, ami a mi szempontunkból családbarát szitkom. Ugyanis Bianka nem kérdez rá, amikor nézni szeretném, hogy „már megint?” Így mindenki békés. A mai magyar televíziós kulturálatlanság tengerén szerintem felüdülés Sheldon Cooper és tudóstársainak kalandjait nézni. És éppen ma 15 éve, azaz 2007. szeptember 24-én indult a sorozat.

Aki nem nézi/nézte, az is tudja, hogy miről szól ez a sorozat Leonard Hofstadter (Johnny Galecki) egy lakótárskereső hirdetés miatt találkozik Sheldon Cooperrel (Jim Parsons). Sheldon Cooper az összes kényszeres, szorongó, emberiszonyos, maximalista emberre jellemző tulajdonság gyűjtőhelye, és igazi kocka.

Ha nem elég két kocka tudós egy sorozatba, akkor kapunk melléjük még néhányat. Howard Wolowitz (Simon Helberg) mérnök, Rajesh Koothrappali (Kunal Nayyar) pedig csillagász. Nekik is van néhány csekélynek korántsem nevezhető problémájuk. Rajtuk kívül, mivel egyetemen tanítanak, számtalan tudóspalánta és dolgozó visszatérő szereplőként is látható. Barry Kripke (John Ross Bowie) a kedvencem, a hraccsolós köcsög, aki folyton szívatja kedvenceinket.

A sorozat szerintem azért van rám a mai napig hatással, mert rendkívül nagy energiát feccöltek az egészbe. Egy nagyon intelligensen megírt széria volt az elejétől a végéig, hihető és szerethető karakterekkel. Főleg azért szerethetők, mert ha nem is teljesen, kicsit én is olyan vagyok, mint ők, bár inkább humán-beállítottságú.

A sorozat senkit és semmit nem kímélt. A főszereplők önironikusak, sokszor annak ellenére, hogy nem merik kimondani, van határozott véleményük a világról. Hiába zsenik mindannyian, mégis meg kell alkudniuk majd’ minden részben. A sorozat fő problémafelvetése a kockák randizási szokásai. Az évek során lassan mindegyikük összejön valakivel, természetesen egy idő után a párkapcsolatokból is gúnyt űznek az alkotók. A sorozat kiindulópontja egyébként is az, hogyan bolygatja meg a kockák életét a szomszéd lakásba költöző „jó nő”, Penny (Kaley Couco), akibe Leonard első látásra beleszeret.

A sorozat annyira sikeres volt, hogy számtalan híresség megfordult náluk. Mivel kockákról szól, így főleg ilyen vonatkozású személyekre kell számítani. Ők általában magukat alakították. Stephen Hawking, Bill Nye, Carrie Fisher, Mark Hamill, James Earl Jones, Wil Wheaton (ő visszatérő főgonosz volt), William Shatner, Stan Lee, Neil Gaiman, vagy Adam West jut eszembe egyből. A kedvencem mind közül talán Hawking, aki széttrollkodta Sheldon munkáit, a vlogját, állandóan köcsögösködött vele. Gaiman a helyi képregényboltban fordult meg, és amikor a Marvel 1602-t ajánlja szereplőinknek olvasásra, lepisszentik, hogy ne szóljon bele a dolgukba. Mark Hamill egy esküvőt celebrál, Wil Wheaton folyton le és felkerül Sheldon halálos ellenségeinek listájára, egy régi időkre visszanyúló ellentét miatt. Anno egy képregényes találkozót, amire Sheldon is elment, csak ő miatta, az utolsó pillanatban mondott le. Wil a Star Trek – Új nemzedék sorozatból lehet ismerős sokaknak, ahol Wesley Crushert alakította.

Amikor Parsons bejelentette, hogy nem akarja tovább folytatni a sorozatot, mert úgymond megunta, már nem okoz neki örömet Sheldon alakítása, letaglózott. Mai napig a telefonomban őrzöm azokat a képeket, amikor a többi színész egy közös sajtótájékoztatón sírta el magát, hogy véget ér egy éra az életükben.

Mi hétköznap esténként ezt a sorozatot nézzük, és azt hiszem, soha nem fogjuk megunni. Rengeteg apróság van elrejtve benne, aki kicsit is kocka, talál benne érdekességeket.

Bélu voltam, sziasztok!

Mindig mondjuk, hogy lemaradásokkal küzdünk. Néha vannak jobb hónapok, amikor többet olvasunk, mint amennyi újdonság beesik. (Titokban nagyon szeretem ezeket, de azért ne vegyük el a kiadók lendületét!) Viszont most olyan kört futottam, amiben még 2020-as kiadványok is voltak. És - ilyen ritkán van, pedig lenne miből válogatni - mind a Kingpin kiadó gondozásában. Sőt, még szerepel is bennük a Kingpin (Wilson Fisk).

Oltalmazók 1-2 (Marvel legendák 11-12, 2020.12-2021.02)
Akit beszippantott az elmúlt években a Netflix sorozatok világa, azon belül is a Marvel (azóta már a Disney+-on vannak), találkozott velük. Defenders, magyarul Oltalmazók. A sorozatok úgy épültek fel, hogy a végére megismertük az összes csapattagot - Fenegyerek, Jessica Jones, Luke Cage, Vasököl -, majd összeálltak, mint... Á, felejtős, az összes ilyen hasonlatot felhasználtuk a kilencvenes években, meg a kétezres éve elején, most már nem hiányoznak senkinek. Ez egy 10 füzetből álló széria, Bendis így búcsúzott el a Marveltől. Hogy? Nagyon jól indul, az első kötet (1-5 füzetek) nagyon pörög, nagyon beindítja a fantáziát. Külön színfolt Penge megjelenése pár panel erejéig. A második kötet is jól indít, aztán jön egy indokolatlan Deadpool, amivel jóval több oldalt lőnek el, mint kellene. Abszolút töltelék. És innen a sztori is kezdi értelmét veszteni, olyan irányba megy, aminek az értelme csekély. Úgy indultunk, hogy Diamondback visszatér, és érezhetően ő venné át a várost. Kezdi azzal, hogy letámadja a hősöket. (A szereplő nevének fordítása sajnos a Netflix szinkronból lett átvéve: Gyémánthátú. Remek... A sorozat negatív főhősei, akár Tarantino Kill Bill-jében, kígyókról kapták a nevüket. A diamondback - tudományos nevén crotalus - a viperafélék alrendjébe tartozik.) Aztán jön a lecsó, mindenki valamit akar, majd senki sem akar semmit, hanem legyen mindenki. Kár volt irányt váltani, nagy kár.

Marvel - A csodák világa (Marvel legendák 7, Stan Lee, 2020.04)
Ez a kötet sajnos elcsúszott. Ez lett volna a Marvel legendák sorozat első kötete, 2019 elején, ezzel is tisztelegve a 2018 novemberében elhunyt Stan Lee előtt. Persze jöttek a jogi dolgok, és csak egy évvel később jelenhetett meg. Ismét: kár. Csak más okból, nem úgy, mint az Oltalmazók esetében. Leginkább azért, mert kiderült: a Fantasztikus Négyes 48-51 számai megjelennek a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény részeként is. Igen, ez a híres Galactus sor, ami feketében és keménykötésben jóval elegánsabb és költséghatékonyabb is. Persze utóbbival lehet vitatkozni, mert nem csak ennyiből áll a kötet. Van itt még Amazing Spider-Man #31-#33 (kis bónuszként a #248), illetve Silver Surfer #14. Mindegyik klasszikus, menő és alap, és egy kivétellel mind Stan Lee alkotása! A rajzolóik pedig: Jack Kirby, Steve Ditko, John Buscema. Tulajdonképpen ezzel kellett volna kezdenem, és egyebet nem is mondani.

Batman - Gótika (2021.09)
Rövid leszek. Grant Morrison írta, de mintha Alan Moore - From Hell (A pokolból) lenne, Batman köntösben. A hangulata, a rajzok, a történet. Plusz valami természetfeletti. Persze ettől lehetne jó is, de nem tudtam élvezni. Nagyon akartam, mert szeretem Batmant, de nagyon nem ment. Nyomokban borzasztó.

Batman - Tulpa (2022.03)
Nem adtam fel, nem vette el a kedvem a Gótika. Ez egy Alan Grant, Norm Breyfogle rajzaival. Szóval nem nagy nevek, hanem hatalmasak. A sztori meg... Jaj, ne már megint! Túl sok ilyen van, amikor Batman a természetfelettire vadászik, amiről az elején nem tud, aztán nem hiszi el, utána meg majd lesz valami. A detektív mindig kételkedik, mindig próbál megoldást találni. Itt egy kicsit vudu jellegű, démonidézős, hiszen a tulpa jelentése egy olyan lény (vagy tárgy), amelyet szellemi vagy mentális erők segítségével hoznak létre. Hogy lehet legyőzni a nemlétező erőket, amelyeket a gyűlölet hajt egy bizonyos cél felé? Emberi erőkkel sehogy. Na, itt már van kihívás. Igazából kicsit hasonlít a Gótikára, de szerencsére nem eléggé. Ez egy izgalmas, olvasható és élvezhető kötet. A végére még egy másik, plusz füzet is befért. 

Szóval kicsit felemás érzésekkel zártam ezt a "maratont", de ha átlagolni vagy összegezni kell, akkor mégis inkább pozitív. Mert szeretek olvasni! ;)

Kicsit nehéz téma a két évadot megélt Amazonos The Tick (A Kullancs) szériáról írni. Ben Edlund képregénye kimaradt, ahogyan a rajzfilm-feldolgozása sem volt a kedvenceim között anno. Viszont úgy gondoltam, ha már előfizettem a Prime Videora, kimaxolom azt a havi combos 900,-Ft-ot, és elkezdem nézni a sorozatot, többek között.

Szerintem megérte. Annak ellenére, hogy nem sok mindent tudok a karakterről, egyből megkedveltem, és sajnálom, hogy felkúrták Edlund agyát, és nem készül belőle harmadik évad.

Már eleve ez a nem mindennapi főcímzene előre vetíti, hogy nem egy átlagos szuperhős sorozatról van szó a The Tick esetében.

Tick egy kék maskarába (?) bújtatott alak, aki erősebb a Superman-nél, és még csak gyenge pontja sincs (azon kívül, hogy csiklandósak a csápjai). No de ne rohanjunk ennyire előre.

A sorozatban Arthur Everest (Griffin Newman), egy igazi senki. Könyvelőként dolgozik, a családján kívül senki sem foglalkozik vele, és nem mellesleg totál elmebeteg szegény. Ennek oka főleg az, hogy gyerekkorában szemtanúja volt annak, ahogy a kedvenc szuperhőseit kibelezi a gonosz Terror, a szuperbűnöző. Na, jó, volt ott ennél több is, de hagyjuk meg a képzeletnek.

Arthur úgy gondolja, hogy Terror életben van, mert a város bűnözői fura minták szerint dolgoznak. Amikor kinyomozza, hogy egy rejtélyes gonoszkodás folyik az egyik elhagyatott raktárban, belebotlik a halhatatlan Tickbe (Peter Serafinowicz), aki mindenálló. Egyetlen problémája van, hogy nem igazán emlékszik, ki is ős valójában.

Tick ellop a raktárból egy ruhát, amit Arthurra ad, mert a fejébe veszi, hogy a Végzet nekik közös küldetést szánt. Arthur nem igazán örül a meglepinek, de ki akarja deríteni, hogy Terror (Jackie Earle Haley) tényleg életben van-e, ahogy gondolja.

Ez alapján a sorozat egy vérbeli szuperhős-sorozat igaz? Hát akkor térjünk rá a lényegre.

A soozat sok helyen a fárasztó szituációs, már-már fájdalmas humorral operál. Tudjátok ez az a fajta, amikor néha tényleg kiszakad a röhögés, de többségében facepalmos fejrázást eredményez. Vegyük mindjárt azt, amikor Tick bemutatkozik Arthurnak:

• I am the Tick!
• The Tick? – és Arthur elkezd vadul tikkelni.

Vegyük a fontosabb szereplőket sorban. Arthurról volt bővebben szó, de Tick többet érdemel még. Ő egy igazi suttyó, tudatlan bunkó, de emellett rendkívül jószándékú és kedves is tud lenni. Serafinowicz tökéletesen váltogatja a karakter sudribunkó énjét a kedvesre, vagy az igazán keményre, amikor tényleg egy ütközetre készülve fenyegeti meg az ellenséget azzal, hogy „Most bántani foglak!”. Tick egy nagyon szeretnivaló szuperhős, aki ragaszkodik Arthurhoz, akit a végzet neki szánt segédjéül.

Overkill (Scott Speiser), a volt szuperhős, most már szupergyilkos, aki a PTSD-s Dangerboaton utazik, akit a társának tekint. Dangerboat egy hajó, egy férfi hajó, aki a férfiakhoz vonzódik. Beleszeret Arthurba egyébként, aki furcsállva fogadja a hajó közeledését, főleg azok után, amit a zuhanyzóban művelt vele a kis piszkos fantáziájú ladik. Egyébként Dangerboat nélkül majdnem semmire sem mennének hőseink, mivel rendkívül fejlett technikájának köszönhetően a labormunkát rendszerint ő végzi el helyettük.

Arthur családjából Dorothy, röviden Dot (Valorie Curry), a nővére emelendő ki, aki először ellenzi, hogy Arthur a szuperhősökkel lógjon, mivel azok csak rossz hatással vannak a betegségére (azt hiszik Arthurról, hogy skizofrén, és van benne valami). Végül viszont melléjük áll.

Terror, az igazi főgonosz, aki a leghatalmasabb élő szuperhős meggyilkolására szövögeti fondorlatos tervét, aki nem Tick, hanem Superian. Terror annyira szemét, hogy az egyik rész végén még a kamerába is beleordította, hogy CLIFFHANGER!

Alufóliás Kevin (Devin Ratray), aki hajléktalan, de nem irodátlan. Irodájában a szupergonosz tervének megfúrásán agyal társaival, miközben alufólia sisakkal védekezik a halálsugarakkal szemben. A Kevinek köztünk járnak.

Napestig lehetne sorolni a furábbnál furább sorozatbéli karaktereket.

A humora mellett egyébként rengeteg mondanivalója is van a Ticknek, miközben minden klisés szart kifiguráz, senkit és semmit sem kímélve. De kár, hogy nem folytatják már.

Az első évad vége felé már inkább az akció dominált a humorral ellentétben, viszont a második évadra visszatér az az igazi agyzsibbasztóan fárasztó humor, ami miatt én tényleg megkedveltem ezt a zseniális szart. Amúgy tényleg majd’ minden rész cliffhangerrel ér véget, így az ember egyből lépne a következő részre, csak hogy megtudja, mi fog történni ezekkel a tökéletlenekkel.

A Végzet azt súgta nekem, hogy meg akarjátok nézni a Ticket.

Szóval ajánlom szeretettel.

Bélu

...és megvolt a második kecskeméti képregénybörze is...

Ezúttal a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornaterme adott otthont a rendezvénynek, és szerintem jó választás volt. Az új helyszínen sokkal több hely van, jóval több asztal fér el, ezért jóval több árus is. Még a sok bunkó hátizsákos is elfér (én is), mivel akár három méter is volt két asztalsor között. De remélem, ez egyre kevesebb lesz. ;) Karszalagos jegy, így szabad ki- és bejárkálás. És volt még egy dolog, ami nem túl gyakori: játszósarok, gyerekeknek. Az eladók egy része is családdal, kicsikkel érkezett, és a látogatóknak is adott volt a lehetőség.

A kínálat nagyon színes és széles skálán mozgott. Az új és használt képregények mellett könyvek, figurák, pólók, telefontokok, de még helyben gyártott kitűzők is! Egy részét csak futólag tekintettem meg, ezzel megkímélve a pénztárcám is. Na meg az idő is véges, főleg, ha eleve úgy indul az ember, hogy beszélgetni is szeretne. És csak úgy érdemes! Így kicsit válogatni kell, de ez nem jelenti azt, hogy bárkit is utálok. :D

Először Giannit "támadtam le", aki Antonioval folyamatosan úton van a Frike Comics színeiben, szinte minden képregényes eseményen jelen vannak. A Fantasztikus Négyes hatodik száma itt és most debütált, ez jött is velem. Az októberi Fővárosi Képregénybörzére pedig az úgy Bud Spencer – Terence Hill képregénnyel érkeznek. És bár a múltkor is és most is arra jutottunk, hogy inkább ritkábban, de mindig legyenek kiadványaik, ahhoz képest mostanában elég jól megszórtak minket. :)

Már amikor beléptem a terembe kiszúrtam a (nem csak) helyi legendát. De csak egy teljes kör után álltam meg a Korcsmáros Pál-díjas képregényes (író, rajzoló), animátor, illusztrátor, rendező (meg sem próbálok mindent felsorolni), Haui József asztala előtt. Beszélgettünk pár percet (max. 45-50 ha volt), majd aláírások kíséretében beszereztem az eddig kimaradt Bucó, Szetti, Tacsi és Micike köteteket. A beszélgetés inkább magánjellegű volt, de akadt minden: Kecskemét, rajzfilm, film, könyvek, képregény, történelem, és még jóval több. Remélem, máskor is lesz rá alkalom.

Őszintén sajnálom, hogy van pár kiadó, akik mellett elsunnyogtam, de lehetetlen mindent megvásárolni. Pedig jó lenne... Na, majd máskor bátran és pofátlanul ott is csak csevegni fogok. Nem maradt ki Aventisz, azaz Nemes Annamária, akinél a múltkori szegedi találkozásunk óta született több képregény és fanzine is. Na meg matricák, könyvjelzők - legszívesebben mindet elhoztam volna! A szomszéd asztalnál egy nagyon szimpatikus fiatalember ült, Csörnyei Márk. Márk rajzol, de feleségével, Henézi Katalinnal írják képregényüket, az "Idegen földrész"-t. Három füzet jelent meg eddig, készülőben a negyedik. Bevallom, eddig nem hallottam róla, róluk, de most pótlom. Aztán sajnos Nyitrai Dáviddal is találkoztam. :D Minden van nála, de ami nincs, azt beszerzi.

A végére maradt a szervező, Zukál Ferenc. Folyamatos mozgásban volt, több helyen volt egyszerre, ezért próbáltam rövidre fogni. Egész nap esett az eső, esélyes, hogy emiatt páran inkább otthon maradtak. De így is volt látogató és vásárló szép számmal. Volt tervben büfé vagy food truck, de ez most nem jött össze. Úgy már szinte fesztivál jellege lenne a dolognak, ami nem feltétlenül rossz! De a legnagyobb meglepetés még hátra volt. Ritkán vásárlok külföldi képregényt mostanában, ezért a My Comic Center oldalát sem figyeltem. Pedig már ott is megjelent a hír: hamarosan képregénybolt nyílik Kecskeméten! Persze nem állandó és fix nyitvatartással, de az előzetes tervek mindenképp jók. További részletekért katt ide: https://mycomiccenter.hu/store/

Röviden: jó volt.

További infók, képek: https://www.facebook.com/groups/279453999984677

"A kivarrt" Magyarországon pár évvel ezelőtt (2018-2019) jelent meg először, regionális napilapok hétvégi mellékletében, folytatásos képregényként. Összesen 46 oldalt írt Alexis "Matz" Nolant, illetve rajzolt Futaki Attila. Akkoriban nem fogtam bele a gyűjtésbe, macerásnak és költségesnek találtam egy-egy oldalnyi képregényért egy teljes - javarészt érdektelen - újság megvásárlását. Azonban tavaly, 2021-ben egy francia kiadó (Bamboo) jóvoltából megjelent egy kötetben is. Ekkor már viszont erősen elgondolkodtam a képregény beszerzésén. A (gyenge) visszatartó erő a nem túl erős és nem is aktív franciám, na meg a remény, hogy megjelenhet magyarul is gyűjteményes kötetben. És igazam is lett, a júniusi Budapesti Képregényfesztiválon bemutatásra került a magyar nyelvű kötet.

A francia címe "Le Tatoueur" volt/lett. A volt/lett a legjobb kifejezés, mert Matz nyilván franciául ír, a magyar változatot Kopeczky Csabának köszönhetjük. Az eredeti címe "A tetováló", magyar verzióban viszont "A kivarrt", tehát megváltozik a hangsúly, a címszereplő személye. Ez számomra eléggé fura, fordításban nem a főszereplő a főszereplő. Vagyis tagadhatatlanul az, de mégis valaki más válik fontossá. (Ettől függetlenül én úgy olvastam, mintha "A tetováló" lenne a címe.)

Mondhatnánk, hogy nem nagy durranás. Heti egy oldallal eléggé lassú lehetett az amúgy is lassan kibontakozó történet. Sokáig csak a feelingen dolgoztak az alkotók, a hangulat megalapozásán. És ez remekül sikerül, igaz, búskomor és kilátástalan a felépített világ. Néha annyira fájdalmas kicsinek, hétköznapinak lenni, és látni azt, hogy annyi minden történik körülöttünk, amire semmilyen befolyással sem vagyunk. Viszont azok a körülmények igenis nagy hatással vannak ránk. Szóval mondhatnánk, hogy nem nagy durranás, csak maga az élet. Egy elképzelt karakter elképzelt élete, annak is csak egy szelete, de legalább pár morzsájával tudunk azonosulni.

A főszereplő Zoli, aki ideiglenesen Párizsban éli életét, annyira nem is rosszul. Csak nagyon paranoiásan, bocs, elővigyázatosan. Az homályos, hogy miért is kell néha székhelyet váltani, de látszólag olyan körökben mozog és olyan emberekkel lép kapcsolatba, akik sok pénzzel rendelkeznek. Hogy ki milyen úton jut sok pénzhez, azt sem a képregény, sem én nem boncolgatom. De mi kerül sokba Zolinál? Nem árulok el titkot: nagyon különleges és egyedi tetoválások. A tetoválónk nagyon óvatos, de... jönnek a körülmények. Az egyik ilyen Laci, egy magyar származású taxis, aki egy estén hazaviszi Zolit. Mondjuk haza nem, mert odáig sosem viteti el magát, nem kell mindenkinek tudni, hol lakik. A képregény alapötlete egy valódi párizsi taxisofőrtől ered, aki a szerzőnek mesélte útközben, hogy a taxisok mennyi mindent tudnak és tudnak meg az ügyfeleikről. Amit nem, azt pedig kikövetkeztetik, vagy együtt összerakják. Na jó, az utolsó mondat már a képregény története. A sofőr azt mondja a tetoválónak, hogy valamire készülnek, de azt nem, hogy kik és mire. Fura és nyomasztó beszélgetés, és Zolinak semmi kedve máskor is ezzel az emberrel utazni, bár a végén megkapta a telefonszámát. Nem akarja, de mégis csak úgy alakulnak a dolgok. Ha nem tenné meg ezt a lépést, akkor sem tudná elkerülni a "sorsát", ez utólag már egyértelmű.

Egy sok szinten működő képregényt olvashatunk. Persze lehet csak annyit is olvasni, amennyit kapunk, de a vége nyitott, a mellékszálak nincsenek teljesen kifejtve, szóval kár lenne a fantáziánkat nem megmozgatni. A kezdeti lassú tempó után sok akciót kapunk, ez is rendben van. A rajzok - mondanom sem kell, mégis elmondom - fantasztikusak, tökéletesen hozzák a hangulatot, az érzéseket. Mintha a gengszteres-maffiás filmek lennének a párizsi éjszakába oltva, fantasztikus megoldásokat láthatunk. A színezés ezt csak fokozza, nem tudok rosszat mondani itt sem. Ha egy könnyed szórakoztató műre vágyunk - ez nem az. Ha egy jó képregényre, akkor viszont ajánlott.

A mai évfordulós film első ránézésre, nem annyira geek, viszont Tibi első díszdobozos DVD filmje volt az ezt tartalmazó trilógia gyűjteményes változata, így lehet mégiscsak az. Akció, los pendejos, ratata. Rájöttetek? Vagy segítsünk?

A film bemutatója 1992. szeptember 15-én volt, és a szárnyait próbálgató Robert Rodriguez első filmes megnyilvánulása, ami egyből – kis túlzással – Tarantino karjaiba és Hollywoodba repítette. Ez az El Mariachi, magyarra fordítva A zenész. Maradjunk a Mariachinál.

A lepukkant őrbódéban, amin a börtön felirat szerepel, raboskodik Azul (Reinol Martínez), a hírhedt maffiózó. Megtudjuk, hogy Mauricio alias Moco (Peter Marquardt) rendesen átizélte, mint ürüléket a palánkon, amikor is lenyúlta piszkos lóvéval. Mellesleg felfegyverzett alakokat küld szegény Azulra, aki, meglepődtem, a börtönben felfegyverkezve várja a támadóit. Velük rövid úton végez is, ami nem teszi boldoggá Mocot. De hogy került a börtönbe géppisztoly a rabokhoz? Ne foglalkozzunk vele.

El Mariachi (Carlos Gallardo) a koszos mehikói kisvárosba ér, ahol munkát keresne gitárosként, valamelyik kocsmában. Ez a város viszont megpecsételi a sorsát.

Amikor ugyanis Moco tudomást szerez Azul szabadulásáról, megtölti a várost kedves pendejokkal, akik egy fekete ruhás, gitártokkal mászkáló alakot keresnek, aki speciel lehet a mi Mariachink is.

A fiatal zenész Dominonál (Consuelo Gómez) húzza meg magát, akibe beleszeret. Rájön, hogy összetévesztették a gyilkossal, aki a pénzét akarja a helyi gengszterfőnöktől. Lövés lövést követ, majd egy végső leszámolást követően a Mariachi többé nem zenél.

A film egyszerre keveri a thriller, a krimi, az akciófilmek jellemzőit, miközben Rodriguez „gumihorrorjából” is kapunk némi ízelítőt. A hangulata, a csendéletei nekem sokszor a westernek hangulatát idézték. A film 7.000 dollárból készült, ma ilyenből egy 15 másodperces reklámot forgatnak le. A véres jeleneteket, tehát a lövések nyomait piros festékkel töltött gumióvszerekkel és petárdákkal oldották meg. Megjegyezném, hogy rohadt jól néznek ki ezek a koton effektusok.

Miközben halál komoly a film, mégis van benne egy csomó humoros megnyilvánulás. Gondoljunk csak a zenekarként aposztrofofált szintiboyra a helyi kricsmiben, aki egy előre betáplált dallamra klimpíroz, köze nincs a zenéhez. Vagy amikor Domino a levélnyitó késsel kényszeríti éneklésre a főszereplőnket, aki – szorult helyzetéből adódóan – csak arról tud egy dallamos szonátát énekelni, hogy félti a golyóit.

Aki azt gondolja, hogy ez egy faék egyszerű film, az jól gondolja. Nem kell túlagyalni, csak élvezni kell. Rodriguez eleve nem normális, így ne csodálkozzunk, hogy a géppisztolyokkal rohangáló bandára a városka lakói közül még csak a szemöldökét sem húzza fel senki. Az sem mondható egy életösztön vezérelte cselekménynek, amikor a géppisztollyal megsorozott busz sofőrje megáll a következő pirosnál. De eleve az alapötlet is elborult. Összetéveszteni valakit egy másik emberrel, és ezért tévedésből megölni. Elmebeteg. Zseniális szar.

Egy óra húsz perc játékidő elszaladt, mintha öt perc lett volna. Én élveztem, sokadszorra is. A filmnek két folytatása született, amik közül a Desperado ugyancsak szuper darab (szerintem), lehet azt is megnézem újra.

Bélu voltam, sziasztok!

A DeAgostini Star Wars sisakgyűjteménye immáron a 10. számánál tart. Kezd fogyni is a hely a polcokon. Én mondjuk elég válogatós vagyok a sisakok terén, aminek pusztán annyi az alapja, hogy rettentően mérges vagyok az új trilógiára, főleg a filmsorozat utolsó két részére. De ez csak én vagyok.

Most Gree parancsnok sisakját és a hozzá való kis füzetecskét sikerült megvásárolni, mivel Gree neve, habár nem vagyok otthon annyira a Klónok Háborújának eseményeiben, mégis megmaradt. Ki is Ő?

Gree az előzménytrilógia Kashyykos jeleneteiben volt látható, egy klón katona, aki Yoda alatt szolgált a vukik anyabolygóján. A szeparatisták ellen harcolt, majd a 66-os parancs végrehajtásába eléggé beletört a bicskája. A kis zöld grincsutánzat ugyanis lefejezte, amikor megérezte a Schwarzban a gonosz gyilkos szándékot.

A füzetben olvashatunk Gree tábornokról, a Kashyykról, az ott zajló csatáról, a vukikról, a kultúrájukról és még Csubiról is, természetesen. Összességében egy-két helyesírási hibától eltekintve nem volt bajom a füzettel, sőt, eszembe juttatta a gyerekkorom néhány mozzanatát.

A Kashyyk ugyanis az egyik kedvenc pályám volt a Star Wars Battlefront 2-ben, ahol, ha elég droidot lőttél, Yodával is játszhattál, pattoghattál, mint a nikkelbolha. Ja, ez nem az új SW BF 2, hanem még a régi, tudjátok úgy két évtizeddel ezelőttről. Nagyon szerettem azt a játékot.

Gree parancsnok sisakja ismét szép kidolgozást kapott, terepszínű a Kashyyk dzsungeles viszonyaihoz igazodva. Csak ebben a többivel ellentétben benne van a feje is, amit Yoda levágott. Na, jó, nincs április elseje, de azért megnéztétek volna… Ha hihetünk az eredeti megjelenési információknak, lesz még itt Kashyyk Clone Trooper sisak is, amit szintén a gyűjteményemhez adnék.

Mondtam, hogy válogatós vagyok, de azt nem mondtam, hogy hol is lehet beszerezni a sisakokat, ha nem szeretnétek az egész sorozatot előfizetni.

A Képregénymarket honlapján, szabadon válogathattok az eddig megjelent összes sisak között. Korlátozott példányszámban. Én innen szerzem be, mert itt nagyon korrektül csomagolnak és gyorsan megérkezik a rendelt cucc.

Ezen a linken megtaláljátok a sorozat darabjait.

Bélu voltam, sziasztok!

Becsatlakozom Bélu androidos írásaihoz. Véletlenül alakult így, de jól. ;)

Mindenki életében eljön a pillanat, amikor felteszi magának a kérdést: "Most mit nézzek?". Legyen akár TV-előfizető, 8-10-20-120 csatornával, egy vagy több streaming szolgáltató felhasználója (vagy amit annyira nem támogatunk, ezért a zárójel, torrentező-youtubeozó-letöltő), folyamatosan "dől a kontent", szó szerint millió film és sorozat árad ránk. És fogyasztunk, mert nekünk szól, és "néha" el kell terelni a gondolatainkat a hétköznapokról. Ideális esetben olvasunk, zenét hallgatunk, de mivel jól hozzá is lettünk szoktatva már gyerekként, nézni is kell valamit. Egy ideig bírja az ember, főleg pici gyerekek mellett, mert idő sincs, a gondolatok sem állnak össze, meg minden. De aztán mégis felüti a fejét az igény, kell a felnőtt társaság - akár csak kijelzőn/képernyőn is -, főleg mostanában, amikor a home office-ok és a lezárások korszakát éljük. Szóval nézegetünk. És amikor elfogy egy sorozat, akkor bizony űr keletkezik.

A fentebb említett okokból elég sok minden kimaradt az utóbbi 4-5 évben. Nem lehet, de nem is szeretnék mindent pótolni. De azt nem értem, hogy nem vettem észre eddig ezt a sorozatot? Már a negyedik évadnál jár, és sok minden találkozik benne, ami miatt a "pont nekem való" címkét kapja. Persze azért jött most szembe, mert az új évad miatt most erősebben tolja a szolgáltató. Nem mondom, hogy "darálom", de azért pár hét alatt eljutottam az első évad második feléig (mást nem is néztem azóta). Elég a mellébeszélésből! :) Persze aki ismeri a sorozatot, azt inkább az eddig leírtak érdekelhetik, aki nem nézte eddig, azt pedig ami ezután következik.

A Westworld, ahogy a címe is mondja, egy western világ. A western jó, azon nőttem fel. Ez így túl egyszerű lenne. A jövőben vagyunk, és ez egy olyan világ, ahol mesterségesen létrehozott "emberek", tehát robotok "élnek", vagy ahogy a sorozatban nevezik őket, host-ok. Ebbe a világba beeresztik a gazdagokat, akik szórakozásra vágynak, és kemény összegekért különböző történeteket részesei lehetnek. Vannak előre kitalált forgatókönyvek, a host-ok ennek megfelelően előre programozott módon beszélnek, viselkednek, de nagyon sok variáció létezik, még "programozott spontaneitás" is. :) Persze a vendégeket nem mindig érdekli a forgatókönyv, a majdnem vadnyugati, de csak megalkotott világban viselkedhetnek akárhogy. Lehet hős vagy gonosz, aranyásó, kincskereső, fejvadász vagy ami csak megfordul a fejében. Vagy csak simán átadja magát a testi élvezeteknek. De ha visszatér, csinálhat mindent másképp, mert a történetek ismétlődnek, loop-ban vannak. a host-ok pedig mindent elölről kezdenek. Már csak azért is, mert a vadnyugaton bármi előfordulhat, néha meg is hal a robot. Az ember nem, mert erre szabály van, a vendég halhatatlan. A robot pedig megy a javítóba, teljesen visszaállítják, a memóriáját törlik - amennyire kell, a forgatókönyv természetesen marad - és "másnap" megint kezdheti a loop-ot. Egy dolog biztos: egy olyan helyen, ahol mindent szabad és semminek sincs következménye, előjön az emberek valódi személyisége.

A sorozat azért is működik, mert sok a főszereplő. Nem egy valaki köré épül minden, sok szálon fut, ezek a szálak nyilván összefonódnak, az utak keresztezik egymást, és ezt mindig izgatottan várjuk. Persze az sem elhanyagolható, hogy milyen nevek vannak ezen a listán. Például Anthony Hopkins vagy Ed Harris, akik... wow! De ott vannak még Jeffrey Wright (ő volt James Gordon az új Batman filmben), James Mardsen (X-Men - Scott Summers/Cyclops), Thandiwe Newton (2004 egyik legjobb filmje, a Crash/Ütközések Christine Thayer-je vagy a Vészhelyzetben Makemba "Kem" Likasu), illetve a "sorozat arca", Evan Rachel Wood (eddigi szerepei közül talán a True Blood említendő). Na meg a zenék... A loop mindig egy dallal kezdődik. A vadnyugathoz hűen, zongorából szól. Pontosabban lyukszalagos gépzongorából, ami szintén egy gép, ami egy megadott séma szerint működik. Az első részben az egyik kedvencem csendült fel, a Soundgarden Black Hole Sun-ja. Egyből megkajált! Szintén az első részben volt a Paint it Black, a Rolling Stones nagyon ütős nótája, de van itt még Radiohead, Debussy, The Cure, Nine Inch Nails, Amy Winehouse. Természetesen csak a dallamok mennek, nincs ének vagy ritmikus szekció, így mindig ott lesz a felfedezés öröme.

Persze a történések nem ilyen egyszerűek, már ha ez egyszerűnek nevezhető. Mennek a háttérben a harcok, a fejlesztők minimum félistennek gondolják magukat, de akadnak programhibák is. Vagy nem is hibák... És ha nem törlődik minden emlék? Az bizony necces lehet. Na, de mondjak negatívumot is. Bár ez eléggé szubjektív. HBO sorozat, és ahogy a Trónok harca esetében, itt is sok a meztelenség. Viszont nem öncélú, és jelentősége is van. Amikor egy robot javításra kerül, minden sérülést és hiba eltávolításra kerül. Ehhez látni kell a testet. Ráadásul csak robotok, babák, nevezzük, aminek akarjuk, tehát a meztelen testük a karbantartók vagy fejlesztők szemében csak munkaeszköz, amit látni kell. A robot pedig nem fogja szégyellni, főleg abban az üzemmódban.

Na jó, nem írok tovább, mert nézni kell! Pont most derült ki, hogy az egyik android ember. Vagy fordítva? Még szép, hogy nem árulom el!

Update, mivel közben eltelt egy kis idő: Az második évad – bár ott folytatódik, ahol az elsőnek vége lett – teljesen más irányt követ. Visszagondolva logikus, és megvannak az összefüggések, de akkor is meglepő, nem erre számítottam. Nem rossz, csak más. Aztán egyszer jön egy japán narratíva, pár részen át, amitől eldobtam az agyam. Azóta megtaláltam.