A visszaszámlálásunk utolsó előtti állomásaként ma Dr. Curt Connorst vesszük górcső alá, mint a Pókember: Nincs Hazaút utolsó trailerében egy szellemtől pofont kapó Gyíkot.

A Gyíkot Stan Lee és Steve Ditko alkotta meg, először az Amazing Spider-man 6. számában jelent meg 1963. novemberében. Azóta pedig rengeteg más történetben is, egy igen közkedvelt szupergonosz.

Dr. Curt Connors egy balesetben elvesztette a fél karját, és egész életében azon munkálkodik, hogy a gyíkok DNS-éből kinyert szérummal az embereket is alkalmassá tegye arra, hogy visszanövesszék egyes testrészeiket. Az emberkísérletekre nem igazán kap már pénzt, ezért úgy dönt, kipróbálja magán a kísérleti fázisban lévő gyógyszert, ami egereken igencsak látványos eredményt produkált…

Connors doki tehát kipróbálja a gyíkszérumot, ami miatt stressz hatására egy igazi vadállattá, a két lábon járó, szakadt laborköpenyes Gyíkká változik, aminek a viselkedése teljesen kontroll nélküli. Ilyenkor Connors teljesen a háttérbe szorul, egy képregényes történet szerint a doki személyisége már meghalt, és csak a hüllő maradt (ez a Vedlés című történet, itthon is megjelent a Kingpin Kiadó gondozásában).

A trailerben látott Gyíkkal a Csodálatos Pókember film első részében találkozhattunk, Rhys Ifans alakította (rohadt jó színész). Magával a filmbéli megvalósításával elégedettek lehettünk volna, ha nem ismernénk az eredeti megjelenését, ami nem ilyen kuglifejű zöld, farokkal is rendelkező emberszerű szörnyeteg, hanem egy hosszú állkapcsú, inkább krokodilra (valahol elég rendes fogsorral rendelkező gyíkszerű hüllőre) hajaz.

A Csodálatos Pókemberben a Gyík az egész világot gyíkká akarta volna változtatni a szérum segítségével, mivel úgy gondolta, ő lett az evolúció csúcsa, így az emberiség tőle akár el is pusztulhat. Nem mellesleg azért a szérum a legtöbb emberre nézve halálos lett volna, így inkább lett volna ez egy népirtás, mint megváltás a Gyík részéről.

Természetesen a terve sikertelenül zárul, és könnyes búcsút vehetünk tőle a film végén, mivel a nem igazi Pókember, Andrew Garfield megölte szegényt.

Nos, úgy tűnik mégsem ölte meg véglegesen, mivel a Pókember: Nincs Hazaút trailerében vidáman ficánkol a multiverzumos rosszalkodásban. Ettől már herótunk van, de nem baj. Még bízunk a legjobbakban.

Bélu voltam. Sziasztok!

Elkezdtük a visszaszámlálást a Pókember: Nincs Hazaút premierjének napjáig, és nem kisebb célt tűztünk ki, magunk elé, hogy minden nap bemutassunk egy-egy karaktert, akiket a korábbi filmekből ismerhetünk, és megjelentek a legújabb Pókember film legutolsó trailerében.

A mai alanyunk pedig nem más, mint Dr. Otto Gunther Octavius, azaz Dr. Octopus. Pókember egyik, ha nem a legikonikusabb ellensége, viszont annyi szent, hogy nagyon rég óta tör borsot a Pók orra alá.

Pontosan 1963. óta. Stan Lee és Steve Ditko alkotta meg ezt a négy plusz végtaggal rendelkező halálos alakot. Oki Dokihoz ugyanis hozzánőtt négy kiberbiotikus, robotikus, és egyébikus atombiztos kar, amikkel egy buszt is simán félbetép. Meg úgy általában elég sok mindenre jók ezek a karok.

Dr. Octopus egy neves atomfizikus, és természetesen a sorsát egy kísérlet során bekövetkezett baleset változtatta meg, amikor is hozzánőttek a robot karjai. Pókemberre igazából egy kísérleti alanyként tekint, meg egy csöppet meg is bolondult szegény, mivel kudarcaiért általában nem magát, hanem a körülményeket és Pókembert hibáztatta.

Nos, az igazi Pókember film második részében Oki Doki eredete a fentiek szerint alakult, viszont őrületét a robot karok okozzák, amik önálló gondolkodásra is képes titánacél karmok. Ezért is van az, amikor a dokit Peter szembesíti azzal, hogy az atomkísérlete miatt egész New York a semmivel válhat egyenlővé, a Doki észhez tér egy kis időre, és az egész hóbelebancot magával rántja az óceán mélyére. Szóval úgy nézett ki eddig, hogy meghalt. Eddig.

Az új trailerben ugyanis az idős(ebb) Alfred Molina is felbukkan, aki nem igazán érti, hogy ez a Peter Parker nem az a Peter Parker, szóval kb. úgy járt, mint én a trailer nézése közben. De persze örültem, hogy visszatér Molina, de na. Azért kettős érzéseim vannak a felbukkanásával kapcsolatban.

Nekem, mint az igazi Pókember filmek rajongójának rosszul esik az, hogy ezek az új, menő arcnak szánt főszereplők kinevetik Dr. Octopust, a neve miatt. Most komolyan, kinek készült ez a film? Mert ezen maximum egy ovis nevet. Másrészt úgy érzem, hogy a Marvel ezzel mindannyiunkat egy kicsit kinevet. Az egész képregényes társadalmat, mivel most úgy adják elő, mintha az MCU lenne az etalon (közel sem az), és minden más, ami ezen kívül létezik, csak másodlagos. Ugyanis az MCU univerzumában nem él Oki Doki, sem Zöld Manó, sem egy rakás egyéb főgonosz. Tudtuk, hogy Venom sem létezik ebben az univerzumban, viszont a Venom 2. végefőcim közbeni jelenetében beemelték őt is az MCU-ba.

Szóval a trailernek ez a kinevetős része annyira nem tetszett, és van egy sanda gyanúm, hogy a film is ezzel a multiverzum dologgal ismét rossz lóra tett. Mivel semmiféle koherenciát nem mutat az MCU, úgy általában semmivel sem, ami képregény.

A képek között az igazi Pókember filmből válogattam pár képet Oki Dokiról, a képregényes megjelenéséről is, és az Ultimate Spider-man sorozatban felbukkanó Dokiról is egyet-egyet. Egyébként az Ultimate sorozatban a teljesen szétmutálódott Zöld Manó veri agyon a Dokit, mert nem akarta megölni Petert. Ezt csak úgy megjegyeztem, mert tök baró.

Bélu voltam, sziasztok!

Sandman. Na, ez nem a Neil Gaiman epikus legendás monumentális Sandman. Ez Homokember. Nem az, aki homokot vagy álomport hint az emberek szemébe. Vagyis... azt is megteheti, de saját testéből. Ez így nem kicsit bibliai fordulat, ez most esett le. Szóval adott ez a William Baker (egyéb ismert nevén Flint Marko), aki suliban még ígéretes (amerikai) focista, viszont később inkább megkeseredett, agresszív bűnöző lesz. Na ja, néha vannak rossz döntéseink. Böribe is bekerül, ahonnan megszökik, és egy tengerpartra keveredik, ahol nukleáris kísérleteket folytatnak. Bárkivel előfordulhat. Persze itt sugárzás éri, és mivel homokkal van éppen kontaktusban, testének molekuláris struktúrája ahhoz hasonlóvá válik. Én meg egyszer gyíkká változtam, de már elmúlt! Ja, nem, az is Pókember egyik (vagy egyík) (bocs!) ellenfele volt...

Egy ilyen alakváltó lény szinte végtelen erővel és hatalommal rendelkezik, és majdnem legyőzhetetlen. Lássuk be, ha nem lennének mindenféle kitalált trükkök, amik a valóságban persze lehetetlenek, egy ilyen homokember azt tenne, amit csak akar. Hiszen nemcsak az alakját tudja változtatni, hanem az állagát és a méretét is. És mit tudunk tenni egy hatalmas méretű gondolkodó valami ellen, ami ráadásul kőkemény is lehet? Pontosan. Semmit. De nyilván nem neki drukkolunk, hanem Pókembernek!

Sőt, Pókembereknek! Mert a Loki sorozat első évadának végén kimondatlanul, de egyértelműen beköszöntött az MCU multidimenzionális multiverzumos kora. Ami legalább olyan jó megoldás, mint az időutazás. Hiszen bármit megtehetnek, kitalálhatnak, majd oda-vissza alakíthatják. Nagyot hibázni nem lehet. Max pár film után Pamela felébred, Bobby pedig ott van a zuhany alatt. Szóval érdeklődve, de vegyes érzésekkel várom én is az új Pókember filmet. Látványos lesz, szórakoztató lesz, de még nem tudom, mennyire vagyok én a célközönség. Na, majd meglátjuk!

Sziasztok emberek, szerte a multiverzumban!

Mivel hamarosan közeleg a mindenki által várt Pókember: Nincs hazaút premierje, ezért úgy gondoltuk, ráhangolódásként felelevenítjük, hogy a trailerben látható arcok miről is ismertek.

Első napunk alkalmából: Norman Osborn, alias Zöld Manó következik.

Nem titok, hogy gyermekkorunk Pókembere számunkra az igazi Pókember, és nekünk az Ő ellenfelei voltak A NAGYBETŰS GONOSZOK. Közülük Norman Osborn volt az első, akit a zseniális Willem Dafoe személyesített meg fantasztikusan.

A filmbéli Manó eleinte jó ember volt, Peter (Tobey Maguire) kvázi mostohaapja, mentora, aki főszereplőnk legjobb barátjának, Harrynek (James Franco) édesapja.

Norman cége, az Oscorp gigavállalat csőd szélén áll, egy kísérleti stádiumban lévő szuper katona szérum és annak kiegészítéseként létrehozott fegyverarzenál (légdeszka, embereket szétporlasztó villanógránát, speckó páncél) viszont megmentheti.

Norman a cég megmentéséért kísérleti patkányként fekszik a tudósok keze közé, és a kísérlet sajnos kudarcba fullad. Norman szupererős lesz, viszont elveszíti az ép eszét.

Pókemberre vadászva rájön annak titkos személyazonosságára, így nem csak Peter, de szeretett May nénikéje, és barátnőjelöltje, Mary Jane Watson is veszélybe kerül.

A film végén tudjuk, a Pókemberrel életre halálra hívott harcban véletlenül saját magát öli meg. Mivel a Pók ösztöne előre jelzi neki a háta mögül érkező, őt felöklelni készülő légdeszkát, ami pont Normant belezi ki.

Ezért is marha érdekes lehet, hogy mit akarnak az új film készítői a karakterrel...

Miért emlékezetes a karakter? Willem Dafoetól, és a jelmeztől. Legalábbis ami engem illet. Azért az a jelmez olyan, hogy nem csodálom, hogy May néni összecsinálta magát, amikor rátört a házában.

Mindenesetre remélem, hogy ugyanaz a Manó tér vissza, akit ismerhettünk már az eredeti trilógia első részéből. Erről árulkodik ugyanis a film oldalán a színészlista is. :)

Bélu voltam, sziasztok!

Sziasztok!

A Mangafan Kiadó egy elég frankó akciót szervezett, és Tibi koma hatására én sem voltam rest ezt kihasználni. Egyrészt minden kötet 2.000,-Ft, másrészt három kötet után a negyediket ajándékba kapod, miközben postaköltséget sem számolnak fel. Ez több, mint amit kibír a geek lélek. Szóval rendeltem pár mangát.

A csomag első része Takahasi Cutomu Élni című képregénye. Egy olyan képregény, amiben senkit nem lehet szeretni.

Mi lehet a halálraítéltek legfőbb kívánsága? Leginkább az, hogy élni szeretnének. Jasiro Tensú is egy a halálsoron a sorsukat váró rabok közül. 5 ember haláláért felelős. Elbúcsúzik társaitól, de nem is a kivégzőosztag elé viszik. Egy titkos kormányügynökség felkínálja neki, hogy élhet. Hogy miért? Hát izé. Természetesen aláír ő bármit, csak élhessen.

Jasirot és egy rabtársát egy másik börtönbe szállítják, ahol kedvükre zabálhatnak is részegeskedhetnek. Egészen addig, amíg el nem kezdődik egy kísérlet, mely során kiderül, ki a nagyobb gyilkos kettőjük közül.

A szomszéd cellában egy boszorkány él, egy gyönyörű, szexi hentai csaj, aki alig várja, hogy megkaparintsa egyiküket. Ugyanis a testében egy olyan valami él, ami szeretne tovább is élni. A végső megoldás vajon mi lesz? Nem árulom el, mert köcsög vagyok

Az Élni egy marha jól kinéző horror, amiben a legrosszabb rémálmaink kelnek életre. 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

A Mangafan képregényei nagyon igényes megjelenésűek, az összes kapott egy szép színes védőborítót, ami kellemes meglepetésként ért. Tök jó őket kézbe venni.

Szerintem érdemes rá beruházni.

Bélu voltam. Sziasztok!

Nagyon sok Image Comics által kiadott képregény van. Párról már írtunk is, egy részét még kóstolgatjuk, néha kíváncsian várunk egy új megjelenést, máskor pedig csak legyintünk. Néha már inkább az utóbbi kategóriát szeretjük jobban, mert azt nem kell se megvenni, se elolvasni. Ha a számokat nézzük, akkor - nyolc százalék körüli piaci részesedéssel - a harmadik helyen áll. Nem nehéz kitalálni, kik vannak az első két helyen. Viszont ez azt is jelenti, hogy minden réteget, érdeklődést, igényt, meg mindent próbálnak figyelembe venni és kielégíteni. Szóval van egy rakás érdekes dolog. Meg egy másik rakás érdektelen. Viszont, ha ezekből valamit itthon is kiadnak, magyarul, az feltételezhető, hogy jól átgondolt döntés, és - bár mindenkinek úgysem tetszik - széles körben népszerű és elfogadott. A "Southern Bastards - Déli rohadékok" egy... ilyen?

Nézzük másképp. Az írója Jason Aaron. Hatalmas név. Harvey- és Eisner-díj nyertese, és persze többszörös jelölt is. Alabama államban született és nőtt fel, ami később még fontos lehet. Lesz. Olyan címekért felel, mint pl. (az itthon is megjelent) Thor: A mennydörgés istene, Punisher MAX, egy rakás Wolverine (és millió egyéb dolog is, amit az internet nálam jobban tud), DC vonalon pedig Scalped, Hellblazer. A rajzoló Jason Latour (pl. Wolverine, Scalped), párszor pedig Chris Brunner. Latour Dél Karolinai születésű. De a két Jason társszerző, és azért is működik a dolog - nemcsak ennél a képregénynél, hanem a többi közös munkájuk esetében is -, mert a két déli srác hasonlóan látja a világot, így olyan elemeket tudnak bevinni az egészbe, amitől fura, de valahol mégis hiteles tud lenni.

A magyarul megjelent első kötet az első négy füzetet tartalmazza. Eredeti címe "Here was a Man", magyar verzióban "Itt férfi nyugszik". Az egykori helyi amerikai futball sztár hazalátogat. Sok romantikus film kezdődik így. A helyszín az Alabamai Craw megye. Bonyolítsuk a dolgokat. Earl Tubb előző látogatása óta eltelt negyven év. Az apja a helyi seriff volt, aki baseball ütőjével intézte a dolgait, és nemcsak a helyi suttyók utálták, hanem a fia is. Borzasztó személyisége volt, a srác inkább elment Vietnámba harcolni, minthogy mellette legyen. Közben az öreg meghalt (erőszakos halált halt, ki gondolta volna?), jó ideje, Earl pedig elment összeszedni a házban maradt dolgokat, hogy végleg megszabaduljon mindentől, ami oda köt(het)i. "Otthon" szembesül azzal, hogy szinte semmi sem változott, sőt, csak rosszabb lett. Szinte mindent Boss irányít, a "főnök", aki alapjáraton a focicsapat kemény edzője, de minden fontosabb helyi biznisz is az ő irányítása alatt van. Meg sok minden más is. Főhősünk - természetesen - belecsöppen egy olyan helyzetbe, amivel magára haragítja a helyi "vagányokat". Ezek a "menő" srácok tipikus suttyók, akikre az amerikai szleng azt mondaná: white trash, redneck. A helyzet egyre reménytelenebb, Earl egyre mélyebbre süllyed ebbe a "csodálatos" otthoni mindenbe. Érezhető a feszültség, a kilátástalanság, és nagyon drukkolunk a főszereplőnek már az elejétől, hogy jól jöjjön ki ebből, sőt, változtatni tudjon. A sok tenyérbemászó alaknak legszívesebben mi is bemosnánk párat. Hogy aztán mi is életünk legrosszabb helyzetébe kerüljünk...

Nagyon jól felépített képregény, nagyon filmszerű az egész. Ezt a rajzok nyers stílusa is keményen alátámasztja, bár az elején kicsit szokni kell. A színezés alapján mindig egyértelműen tudjuk, hogy az a jelen vagy a múlt képe, ami szükséges, mert sok flashback van. Néha túl sok is. Illetve nem túl sok, hanem túl pici morzsákban. Értem én, hogy kellenek a párhuzamok, de ezt mondjuk meg lehet oldani egymással szemben lévő oldalakkal is, nem csak "egyik panel a jelen, másik panel a múlt", és ez a váltakozás megy akár két oldalon át. Persze ez ritka, nem kell megijedni. És az egész, az összkép bőven kompenzálja ezt az apróságot. Tény, hogy bírni kell a vért, az erőszakot, a verbális agressziót, a trágárságot, viszont egyik sem öncélú, mindegyik része a történetnek, a karakterek felépítésének és létezésének. Egy dolog biztos: engem beszippantott!

Kedves Geek Gyerekek!

Az év legszeretetteljesebb és legmeghittebb ünnepe felé közeledvén minket is elragad a karácsonyi hangulat. Gondolom mindenkinél járt már a Mikulás bácsi. Nos, gondolkozunk mi is állandóan, milyen témával lephetnénk meg Olvasóinkat, és így mára mi más is juthatna, mint a Mikulás a képregényekben. Egy kis előkarácsonyi kitekintéssel.

A Mi karácsonyunk és az amerikai karácsony kicsit eltérnek egymástól, már ami a legendákat illeti. Amerikában ugyanis a karácsony a Mikulás személyével forrt egybe, aki karácsony első napján lepi meg a zsákjában lévő jóval a gyermekeket. Azért gondoltam ezt idebökni, mert amerikai képregényekben többször megjelent így vagy úgy a Mikulás, karácsonykor, ahogyan kell, és ez számunkra furcsa lehet.

Akárhogy is gondolkodom a témán, először mindig Spawn karácsonya ugrik be. A képregény kezdetén volt egy történet, amiben egy kis srác szeme láttára rendez le bankrablókat kedvenc Pokolivadékunk, és a rabolt pénzből egy köteg a szegénységben élő kisgyerek párkányára esik. Miközben Spawn püföli a rablókat, a gyerek csillogó szemmel nézi Télapónak, nagy is, piros is, benézte. Amikor édesanyjának elmeséli, mit látott, és előrukkol a pénzzel, már elhiszi neki, hogy valami rendkívüli karácsonyi csoda történt a kisfiúval.

A képregény Santa Spawn borítóval is megjelent, és a borító alapján készült egy figura is, ami természetesen a polcomon figyel. Szép darab, annyi szent, Spawn Miku viszont nem ajándékokat, hanem emberi testrészeket pakol a zsákjába…

A másik történet, amit amíg élek, nem fogok elfelejteni, a Hulk lezúzza a Télapót sztori. Itthon is megjelent egy Marvel Extra számban anno. Rhinó a főszereplője, és az ő megpróbáltatásai. Mivel a ruhája bőrként ragadt rá, ezért elég nehézkes benne bármit is csinálni, és elég frusztrálttá válik (rég volt már nővel). Mikulásruhát ölt, hogy így gonoszkodjon a gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, viszont Hulk ezt nem nézi jó szemmel, és egymásnak esnek. Hát a vége az, hogy kénytelenek békét kötni, egy kislány ráhatására, aki rávilágít, hogy karácsonykor ellenségeskedni ritka tapló dolog. Szerintem is, de attól még egyesek előszeretettel csinálják.

Van még jó pár történet, amit karácsonykor elő lehet húzni a tarsolyból. Ha gondoljátok, kommentben írjátok meg, hogy Nektek milyen geekság jut eszetekbe a karácsonyról, Mikulásról, Jézuskáról, fenyőfáról.

                                                                                 Bélu voltam. Sziasztok!

A felnőtt férfiak nem sírnak filmeken, én sem teszem soha. Mégis hogy nézne ki? Mit is gondoltatok? Na, nem. Persze, szeretem a sárkányokat, meg a lovagias hősködést, de hogy én sírjak? Az persze.

Adott egy középkori világ, ahol a királyok akkora idióták, hogy a parasztlázadást az első sorból akarják leverni, persze meg is halnak. Meg egy olyan világ, ahol a várvédők kirohannak a várból a csapdákat rejtő erdőbe.

Nos, ebben a világban él a mi főszereplőnk, Bowen, aki a kis herceg lovagi mestere, harcolni és a lovagi erényekre tanítgatja, kevés sikerrel, mert velejéig romlott a srác. Mit lehet tenni, ezt az apjától örökölte. Miután apuka, a zsarnok király egy parasztfelkelés során meglincselődik, a fiú is megsebesül. Egy kislány véletlenül belelöki egy karóba. Életét csak egyvalami mentheti meg, ha egy sárkány segít neki. A sárkány a fél szívét adományozza a hercegnek, hogy jóvá tegye, viszont…

A srác megrontja a szívet, és olyan aljasságokat követ el népe ellen, ami miatt Bowen, a lovag teljesen kiábrándul mindenből, és örök harcot hirdet a sárkányok fajával.

Bowen (egy bő évtizeddel a király halála után) kóbor lovagként tengődik, és pénzért gyilkol ártatlan sárkányokat. Így fut össze az általa később Dracoként elnevezett sárkánnyal, akivel békét köt egy patthelyzet után, mivel a sárkány nem tudja anélkül lenyelni, hogy ő fel ne nyársalná az agyát a kardjával.

„- Nem tudnál leszállni a nyelvemről?
- Neked miért legyen kényelmesebb? A páncélom berozsdál a nyáladtól! A leheleted meg írtó büdös!
- Mit vársz, amikor öreg lovagok rohadnak a fogaim között?”

Draco és Bowen alkut kötnek tehát, mert ha Draco meghal, vele kihalnak a sárkányok, és Bowen is éhkoppra kerül előbb utóbb, ha pedig mindketten meghalnak, az sem lenne jó egyiküknek sem.

Szépen kibontakozik egy újabb jobbágylázadás ötlete, aminek kitervelője egy fiatal, tettre kész lány, Kara, akinek édesapját a király először megvakíttatta, aztán pedig saját kezűleg ölte meg. Bowen, Draco, Kara, Gilbert szerzetes tehát a felkelés élére állnak.

Ami szomorú az egészben, hogy ha a király meghal, a sárkány is vele együtt, mert a szívük, az életük közös. Így már tudhatjuk, hogy mi lesz a film vége. A sárkány megkéri Bowent, hogy végezzen vele, mert máshogy a zsarnokságot nem tudják megszüntetni.

A film a mai napig hatalmas hatást tud kiváltani az emberből. Egy nagyon jól felépített kaland. Mondhatnánk, hogy a cgi nem igazán öregedett jól, viszont a történet miatt egyáltalán nem érdekel, hogy a Skyrimben szebb sárkányokat láttam, mint néhol a filmbéli cgi Draco. A távoli képeken, repülés közben teljesen jól néz ki, a közelieken nekem kifejezetten akkor tetszett, amikor láttam a „gumidinót”, a teljes életnagyságú modelleket. Mert azért akad abból is bőven, és rohadt jól néznek ki.

A színészi játék egyszerűen zseniális a filmben, nem is kisebb nevek láthatóak/hallhatóak a filmben, mint Sean Connery (Draco), Dennis Quaid (Bowen), vagy Pete Postlethwaite (Gilbert). Ami a gyerekkori emlékeimből megmaradt még, hogy a sárkány magyar hangja Sinkovits Imre volt, aki zseni volt a szakmájában, de kiemelném még Alföldi Róbert (Einon király), vagy Szabó Sipos Barnabás (Bowen) fantasztikus szinkronhangját.

Szóval ezek miatt emlékezetes a Sárkányszív. És hogy miért firkáltam ezeket a gondolatokat ide? Mert ma 25 éve, hogy a magyar nézők először láthatták a magyar mozikban ezt a gyöngyszemet.

Jól van na, a végét kicsit megkönnyeztem, de nem áruljátok el senkinek.

Előre szólok, hogy a bejegyzés SPOILEREKET tartalmaz a Spawn 185-200 részét tartalmazó, szám szerint 23. keményfedeles Spawn kötethez. Szóval csak saját felelősségre olvassátok el. A lelki sérülésekért nem vállalok felelősséget (a konkrétumoknál jelzem a spoilerveszélyt)

A Spawn 22. kötete nekem kellemes csalódás volt. Az Armageddon utáni történéseket szerintem nagyon jól eltalálták, egyszerre volt szép, és a története is jó volt. A 23-as is szép. A története? Hát. Nem rossz, nem rossz, de mégis hatalmas csalódás.

A kötet rajzai nem annyira hullámzóak, mint az előzőé volt. Összességében a McFarlane-Capullo vonalat imádom, és ez a kötet nem mozdul ki erről a mezsgyéről. Egyébként Capullo mester és Toddpapa is rajzolt a kötetbe néhány történetet. Írói vonalon meglepetés volt Robert Kirkman neve, akit szeretek, de azt a néhány oldalt, amit írt, igazából ki se tűnt a többi sztori közül (prológusokat írt a kötetbe).

A Spawnnal sokaknak az a baja, hogy ismétli önmagát. És most már nekem is ez a bajom vele. Lényegében ez a 15 füzet a Violátorral operál, csak már semmi humoros nincs a jelenlétében. A Bohóc teljesen elvesztette a humorát, ahogy öregedett, átvette Spawn korábbi mesterének, Cognak a szerepét. Ismét lejön egy angyal, aki Spawn életére tör, és visszatér a Megváltó (Redeemer) is. Ja és ha valakinek még rémlik a Szörny nevű bolond a Spawn korábbi történeteiből, szóval ő is visszatér, csak ő nem a Szörny, hanem valaki más költözött a testébe.

A kötet rajzainak brutalitása továbbra is nagyon tetszik, és továbbra is gyönyörűnek találom (kivéve talán a 200. füzet harcos rajzai, amik már egy más, éles, kockásabb stílust képviselnek).

És innentől kezdődnek a SPOILEREK!

A kötet elején Al Simmons megöli magát. Feladja. Számomra teljesen érthetetlen a dolog. Spawn egy utolsó leheletével Jim Downingnak adja az erejét, hogy miért? Az írók se tudják. Valamit zagyválnak a légióról (Spawn hadseregéről), de semmi sem tiszta.

Azért ismétli magát a történet, mert egy teljesen új Spawnt kell felnevelni, aki minden Spawnnál hatalmasabb lehet. Ebből már elegem van, de komolyan. Jim sztorija szerintem teljesen rendben volna, ha nem ölték volna meg kedvenc Ivadékunkat. Persze, Spawn világában semmi sem végleges, szóval Al még visszatérhet, de kinek hiányzik egy ilyen öngyilkos gyáva féreg?

Egyébként Spawn halálával a lelke egy darabjából létrejött egy még hatalmasabbnál hatalmasabb Spawn, az Ómega Spawn, így most már Al gonosz is. Köszönjük.

Egyébként ha már a nagy visszatérésekről esik szó, Malebolgia is él újra. Hála az Ördögnek. Már csak ő hiányzott.

 SPOILEREK VÉGE.

Ami még zavaró a történetben a már szokásossá vált önismétlésen kívül, hogy mindenki elfelejtette, hogy létezik Spawn. Amikor megjelenik, teljesen rácsodálkoznak, nem tudom, ezek hol éltek eddig. Az Armageddon meg mintha meg se történt volna. Az oldalakon egy csomó lényegtelen karakter felesleges, túlírt dumája kerül előtérbe, miközben ismét találkozhatunk egy ronda keresztapával, aki nagyon zabos Spawnra (ilyen is volt még az elején).

Miközben ellentmondásokba keverednek egymással az írók, ezért utóbb toldozgatnak-foltozgatnak hozzá a Spawn világának működéséhez. Ez kifejezetten a halálban mutatkozik meg. Akit meg akarnak ölni az írók, az meghal, akit nem, az majd visszatér, vagy már visszatért. De hogy miért, azt nem tudjuk meg, csak így van, mert csak.

Én úgy gondolom, hogy ez már nem az a Spawn, amit szerettem. És biztos vagyok benne, hogy a folytatás ennél csak rosszabb lesz. :D

Bélu voltam. Sziasztok.

Vannak kulcsszavak, amelyekkel elég könnyen lehet triggerelni egy képregényest, de igazából a „bármi” kategória gyűjtőit. Ilyenek a: limitált, díszdobozos, teljes szett, akciós, dedikált, ingyen szállítás. De szerencsére elég ritkán vesszük be ezeket, csak hetente vagy kéthetente. Valahogy így vásároltam én is pár héttel ezelőtt, és így lett meg az „Élet és halál” díszdoboz, 25% kedvezménnyel, ingyenes szállítással. :D

A doboz négy kötetet tartalmaz, a Dark Horse által 2016/2017-ben kiadott… hogy is mondjam magyarul? Franchise-crossing event. Olvasási sorrendben: Predator, Prometheus, Aliens illetve Alien vs. Predator. Melyikért rajongom? Egyikét sem. :D De hát ott voltak a triggerek, plusz Bélu múltkori írása a Predator filmről. És valahol olvastam egy ismerősöm kommentjét, miszerint elolvasott egy Alien képregényt, amitől nem várt sokat, viszont azt bőven hozta. De meghozta a kedvét a filmekhez is. Szóval: mi bajom lehet? Megint rászokok valamire, ami nemcsak a pénzem, hanem az időm is elviszi.

Amikor kézbe vettem a dobozt, kijött egy halk „Wow!” a számon. Minden díszdoboz szép, ez sem kivétel. Benne van, hogy dísz. Még akkor is jó, ha csak a polcra rakod. Benne a négy keménytáblás kötet, ami szintén „Wow!”. A doboz és a kötetek is nagyon elegáns fekete és fehér alapokon, nagyon menő borítókkal. Igaz, ez csak később derül ki, de a fordítások, beírások is igényesek, ez is stimmel. A történet persze viszonylag egyszerű. Sem az Alien(s), sem a Predator világában nem voltak túlbonyolított dolgok. A Prometheus kicsit felkavarta az állóvizet, ez most is áll. Olvashatjuk külön is a köteteket, de nem sok értelme van. Ez akkor kerek és teljes, ha szépen sorban elolvassuk mind a négy kötetet. Vannak összefüggések, folytonosság, váratlan fordulatok, minden. Igazából csak egy valami zavart: a harmadik – Aliens – kötet rajzai nagyon eltérnek a többitől (három rajzoló dolgozott a négy köteten), és kicsit lerombolják azt a hangulatot, amit az első kettőben felépítettek. A sztori nem szenved el semmit ezáltal, de a feeling igen.

Ahogy már mondtam, tipikus sztori. Nem mondanék túl sokat, mert minden spoiler lehet. Gyakran inkább vizuális, mert akció van, de ez jó! Nagyon hozza a filmek hangulatát, ahol nem feltétlenül a dialógus volt a lényeg. Bő negyven évvel a filmek után vagyunk. Van egy csapat katona, amely egy bolygóra utazik, ott meg jön a gyilok. Nagyon jó, amikor a katonai vezető nyakába szakad a politikai döntés, és teljesen átjön, hogy mennyire nehéz másképp gondolkodni, másképp irányítani. Ha nem lenne elég a predatorok hada, akkor jönnek a nagyjából legyőzhetetlen zsenik, a Tervezők. Már itt is nehéz a helyzet, mert mindenki a mi kis katonáink életét akarja venni, de minden jó képregényben akad egy váratlan szövetséges. És akkor jönnek a xenomorfok is. Anyám… Röpködnek a testrészek, cafatokban hever a mócsing, fröcsög a spriccelő. Az ellenségem ellensége a barátom? Nem biztos. :D

Nem bántam meg ezt a vásárlást. Nagyon akció és gyilok, visszadob a kilencvenes évek filmjeibe, de ott van az a tipikus hangulat, amit még az első Alien film alapozott meg. A reménytelenség, a kilátástalan próbálkozások. Azt gondolod, már nem lehet rosszabb, de közben mindig lesz. És amikor valami lezárul, érzed és tudod, hogy nem. Ami biztos: amikor a negyedik kötet végére értem, elkezdtem újranézni az Alien filmeket, szóval ezzel számolnotok kell! ;)