Itt az év vége, mindenki értékeli az eltelt 12 hónapot, meg minden. Én is megtettem ezt tavaly is, igaz, akkor csak egy képregényes csoportban. Idén viszont itt a lehetőség, hogy jóval több ember olvassa azt, amit talán nem is akar. :D

Szóval a "tradíció" azt kívánja, hogy írjak pár szót 2021 (számomra) legjobb magyar képregényeiről. A magyar képregény jelen esetben azt jelenti, hogy magyar szerzők által alkotott, nem pedig egy külföldi kiadvány fordítása. Azt meghagyom másoknak. Nyilván nem olvastam el minden hazai megjelenést. Ennek anyagi okai is vannak, illetve jelennek meg olyan szerzői kiadványok/kiadások is, amelyekre nem derül fény csak egy-egy képregényes eseményen. Ott pedig ritkán járok. (Buzdítanám az alkotókat, lepjék el a Facebook csoportokat a műveikkel. Mostanában talán ez a legjobb és legegyszerűbb módja a reklámozásnak.)

A "győztes" egy sorozat harmadik része. Vannak olyan sorozatok - legyenek azok akár mozifilmek is -, ahol a folytatás jobban sikerül, mint az első vagy akár a második rész. És amikor így van, akkor azok a filmek legendásak lesznek. Pl. "A gyűrűk ura - A király visszatér", "Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag", "Star Wars - A jedi visszatér", "A jó, a rossz és a csúf". Bátran említem ezekkel egy bekezdésben az idei kedvenc magyar képregényem: "Kittenberger - A pokol kapujában" című kötetet. Amikor azt gondoltuk, már nem pöröghet jobban, már nem lehet több feszültség és akció... Bumm! Az alkotók annyi pluszt és csavart vittek bele, hogy egy pillanatra sem válik unalmassá a dolog. Ráadásul Ács és Baka Rejtő mintha egy jó féle Rejtő Jenő könyvből léptek volna színre, folyamatosan sziporkázva, csöbörből vödörbe, de mégis ügyeskedve. A rajzok pedig - bár eddig sem lehetett panasz! - szintén a csúcson. Érdemes elidőzni egy-egy panelen, számos "rejtett" csemegével találkozhatunk! Nincs mese, bitang jó lett!

És innen már nagyon nehéz dolgom van, nagyon nehéz sorrendet állítani. Csak egy hajszálnyi, vagy inkább egy leheletnyi a különbség, és jó eséllyel holnap másképp mondanám. Inkább nem is sorrend.

Egyik nagy kedvencem - igaz, ezt majdnem minden magyar alkotóról elmondom, szóval majd leszokom róla - Koska Zoltán fejéből és ceruzájából pattant ki "Lyolyabi és Rizmiráng" története. A Hullámtörés antológiában már megismerhettük a karaktereket, most viszont teljes kötetben találkozhattunk velük. Alapjáraton azt mondanánk, egy kis könnyed képregény, ismert témákkal, rajzokkal. De nem olyan egyszerű. Még akkor is átjönnek a gondolatok, az utalások, ha nem akarunk túl sokat gondolkodni rajtuk. És az alaptémák is eléggé erősek, hiába a látszólagosan finom tálalás. Alapvetően mosolyt csal az arcra, de ha nem figyelünk, jönnek a könnyek is.

Ghyczy Csongor idén több kis képregénnyel rukkolt elő. Ezek közül talán az "Eva - Hazatérés" az, amelyik leginkább ösztönzött, inspirált... nem is tudom. Önmagában egy igazi kis "slice-of-life", egy szeletke valaki életéből. Nagyjából egy évet mesél el Eva Hesse tragikus sorsú képzőművész életéből. Németországban született, 1936-ban, tehát nem sokkal a második világháború kezdete előtt. '38-ban a család útnak indult, Hollandián, majd Anglián keresztül, végül New York-ban telepedtek le. Később hazalátogatott, ami nem volt annyira jó ötlet. Ezt az időszakot meséli el a képregény, különösen szép, művészi megoldásokkal. Olvasás közben sokat keresgéltem a neten, olvastam Eva Hesse életéről, alkotásairól, és - bevallom - nem lettem vidám. És mégis jó.

Különdíjak. :) Mert volt pár remek kötet, amit mindenképp szeretnék megemlíteni. Az YKX negyedik része Pilcz Roland által, ami szintén nem lett rosszabb az eddigieknél. Ghyczy Csongor "Kitsune és más történetek" füzete, amely rövid történeteit már olvashattuk online pár évvel ezelőtt. A TYA és CSKA antológiák (5panels), kibővített újrakiadásban, kutyásoknak, macskásoknak, mindenkinek. Kiss Ferenc és Várai Artúr "Dracula" (eredetileg a Füles rejtvényújságban, folytatásokban) kötetei, színesben, fekete-fehérben. Na meg a Windom kiadó "Sebők Imre munkái 1975-1978" kötete, a Népszavában megjelent munkáiból. Jaj, és egyáltalán nem utolsó sorban: A vízitündér lánya! Végül majdnem az lett, hogy mindent felsoroltam. De csak majdnem.

Valamikor, nagyjából egy évvel ezelőtt olvashattuk az első magyar nyelvű "Julia" kötetet. Emlékeztető, röviden: az olasz Bonelli kiadó sikeres krimisorozata, főszereplője Julia Kendall, kriminológus, pszichológus. Szorosan együttműködik a rendőrséggel, "társai" Alan Webb hadnagy és "Big" Ben Irving őrmester. 1998 óta több, mint 200 kötetet adtak ki (pontosabban: a hónap elején jelent meg a 267., "A Coolidge család"). Érdekessége, hogy a szokásos 96 helyett 128 oldalon jelenik meg, ami persze kifejezetten jót tesz a történetnek, a karakterek fejlődésének. Az írója, Giancarlo Berardi egyetemi kriminológiai előadásokra is járt, illetve számos ehhez kapcsolódó területen olvasott, kutatott, filmeket, dokumentumfilmeket nézett, és csak ezek után fogott bele az egészbe.

Erről is volt már szó, de - bár nem meglepő, mert a kiadónál bevett gyakorlat - továbbra is érdekes, hogy ismert színészek arcát láthatjuk viszont a képregény oldalain. A főszereplő, Julia természetesen Audrey Hepburn, de találkozhatunk a nyolcvanas-kilencvenes évek olyan sztárjaival is, mint például Whoopi Goldberg, John Malkovich, John Goodman vagy Nick Nolte. Talán ezzel is erősítik a szerzők a mellékszereplők sablonos létezését, amivel nincs is gond, mert így jobban lehet összpontosítani a nagyon komplex főszereplőre.

Na de... Nem olyan rég megjelent a magyar változat második kötete, "A nap szeme" címmel. Dupla terjedelmű sztori, kiegészítő szövegekkel, interjúval együtt ez 270 oldalt jelent. Az Anagram Comics kiadványai mindig nagyon szépek, igényesek, ez a vaskosabb kötet is nagyon mutatós, jó kézbe venni. Azt pedig külön jó látni, hogy "a Diabolik kiadója", már a harmadik sorozatát viszi (Zagor a harmadik kötetnél jár). Nehéz kérdés, hogy akarjunk még több újdonságot, vagy inkább menjenek biztosan a már futó szériák? Mindkettőben bízunk!

"A nap szeme" finoman indul, a "szokásos" filmszerű élménnyel, beállításokkal (ez a panelkezelésben, és a plánokban is folyamatosan jelen van). Sok szál indul el viszonylag kevés oldalon. Egy család reggeli életképei, beszélgetései, egy látszólag rendmániás hölgy reggeli készülődése, Julia egyetemi előadása, egy öregúr és egy lány beszélgetése a parkban, egy férfi, aki csak úgy ott hagyja az autóját az úton, majd minden pénzét egy hajléktalannak adja. Látszólag nincs összefüggés, viszont egy fura beszédet követően, az eddig megismert szereplők közül hárman meghalnak. Három különböző helyszínen, de ugyanakkor, pontosan délben. Bár kicsi, de mégis csoportos esemény történt, és a körülmények is ugyanazok voltak, szinte azonnal egy szekta lesz az első gondolat. És ettől a ponttól már nehéz lenne nem spoilerezni, mert olyannyira egységes és egybefüggő a történet, hogy már első olvasás után is nehéz visszaidézni a pontos sorrendet. Mint amikor a kirakó utolsó darabja is a helyére kerül, és onnan csak teljes képként látjuk. Semmiképp sem szeretném elrontani ezt az élményt.

Ez a kötet nemcsak egy nyomozás, pszichológiai elmélet, hanem erős társadalomkritika is. Julia első jelenete - az egyetemi előadás - is a fogyasztói társadalom problematikáját boncolgatja. Innen pedig csak egy apró lépés van odáig, hogy mindenki szeretne tartozni valahová, lehetőleg egy menő csoporthoz, extrém esetben pedig bálványok kergetése, imádata is lehet a cél. Vallási, katonai, politikai vezetők pedig - ahogy ezt a történelem során sokszor láthattuk - gyakran nyúlnak illegális és veszélyes eszközökhöz, hogy megőrizzék és megerősítsék pozíciójukat. Sokszor ez a követők, vagy teljesen ártatlan emberek halálához, tönkretett életéhez is vezethet. Nem egy egyszerű képregény, az már biztos!

A képeket (is) a kiadó oldaláról szereztem be: https://www.anagramcomics.hu/

Zórád Ernő egy olyan képregényrajzoló, aki – Tibi szerint – már életében legendává vált. Az biztos, hogy a hazai képregényalkotás legendás alakjáról van szó, akinek számos képregényt köszönhetünk, miközben ő ízig-vérig rühellte, hogy neki ebből kell megélnie (elsősorban festőművésznek tartotta magát).

A mostani képregény, amit bemutatok nektek Zorád legismertebb képregénye, az 1957-ben a Pajtásban folytatásokban megjelent Winnetou, amit nem tudtam kihagyni legutóbbi vásárlásom során. Igazából gyerekkoromból emlékszem a Gojko Mitic által játszott Winnetoura, de nekem Karl May művei kimaradtak az életemből. Valamiért mégis úgy gondoltam, hogy rávetem magam az apacsok vezérének történetére.

A történet elején a házi tanítóként dolgozó Old Shatterhand (alias Zöldfülű Charlie) a vadnyugatra keveredik egy vasútépítés kapcsán a tanítómesterével, Sammel és társaival. Nem más a dolguk, mint a földmérés. Szóval semmi komoly.

Viszont úgy alakul az életük, hogy különböző kalandokba keverednek. Bölényvadászat, vadlovak betörése, apacsok és kajovák ellenségeskedése, hidegvérű gyilkosságok, majd pedig hidegen tálalt bosszúk. Old Shatterhand és Winnetou jó barátokká, testvérekké válnak, hogy aztán bunyózzanak, nyomot olvassanak, állatokra és banditákra vadásszanak együtt a prérin. Ugyanis a fehér betolakodók először Winnetou nevelőjét, majd pedig Incsu Csunnát, az apacsok törzsfőnökét, és lányát is megölik, ezért a két főhős közös küldetésre szánja el magát.

Az idén megjelent füzetben két változatát olvashatjuk a képregénynek, egy kezdetleges változatot, aminél szebbet biztosan kevesen tudnának rajzolni, és a még szebb végleges változatot. Szemet gyönyörködtető tájak, élethű alakok elevenednek meg a lapokon. A történetet Cs. Horváth Tibor dolgozta át, de a mondanivalóján nem változtatott. Együtt kellene élnie mindenkinek békében.

A képregényben a szerkesztő, Bayer Antal utószava Karl Mayról, Winnetouról, a magyar képregényalkotás viharos kezdeti éveiről mesél nekünk, kiemelve Zórád Ernő teljesítményét.

Az a helyzet, hogy a Winnetout hiba volt megvásárolni. Ez egy kapudrog szerintem a Zórád képregényekbe, szóval muszáj lesz még beszereznem párat, vagy inkább az összeset.

Szerencsémre Zórád Ernő képregényei, köztük a Winnetou is kaphatóak a Képregénymarket kínálatában:

https://kepregenymarket.hu/shop_search.php?search=zor%C3%A1d+ern%C5%91

Bélu voltam! Sziasztok!

Az utóbbi időben nagyon sokat lehetett olvasni a globális „mindenhiányról”, köztük a képregényes társadalmat leginkább érintő papírhiány is igen aggasztónak hatott. A kötetek drágulása, a kiadók ellehetetlenülése folytán egyes sorozatok abbamaradása fenyeget, így 2021. év végén.

Igazából érthetetlen, hogy itthon, eddig miért nem csinálta senki azt, amit most a Panel Kalandor. Ugyanis digitális képregényes platformot indított, Cultree néven (a névre kattintva az oldalra irányít a link).

De miről is szól ez a „nyugaton” már elterjedt képregényes módi? Lényegében egy olyan oldalról van szó, ahol egy regisztrációt követően digitális formátumban (pdf) vásárolhatod meg az általad kiválasztott képregényt, bankkártyás fizetéssel. A fizetést követően letölthetővé válik a cucc, a böngészőben nyílik meg, egy egyszerű pdf olvasó alkalmazással. Telefonon és asztali számítógépen is megnéztem, mindkét eszközön jól működött minden, és egyszerűen kezelhető.

A történethez hozzátartozik az, hogy havonta fognak megjelenni füzetek, amiket így folyamatosan megvásárolhatunk és letölthetünk, elolvashatunk. Előnye, hogy lényegében bárhol, és gyorsan elérhetőek így a gyűjtemény darabjai. Az internet milyenségén viszont elég sok múlik a nagy terjedelmű fájlok letöltésekor.

Ahogy tudomást szereztem a dologról, ki akartam próbálni ezt a tényleg 21. századi megoldást, így megvásároltam a Valami Vadászik a Gyerekekre című képregényt. Marhára tetszett az első borító, van egy sejtelmes hangulata, horror, meg hát valami vadászik a gyerekekre. Szerintem a cím is jól hangzik.

A képregény megvalósítása a képeken látszik. A rajzoló (Werther Dell’Edera) szép munkát végzett. Aprólékosan megrajzolt arcok, szép színek jellemzik, és amellett, hogy horror, simán hoz egy kis rajzfilmes hangulatot több helyen.

A képregény története szerint Archer’s Peak-ben sorra tűnnek el a gyerekek, akik soha nem kerülnek elő. Akik túlélik a megpróbáltatásokat, azok furcsa lényekről számolnak be, és természetesen senki nem hisz nekik. A városkában megjelenik egy szőke lányka, aki nagyon kemény, nagyon laza, és mellesleg szörnyekre vadászik. Ő hisz a megmenekült kisfiúnak…

Szerintem szuper kis felvezető füzet volt ez, szóval várom a folytatást, bennem biztos vevőre talált a Cultree.

Bélu voltam, sziasztok!

Elolvastam Andrea Guglielmino képregényét. Egy fumetto a sok közül, mondhatnánk. Szép, viszont az olasz képregényektől eltérően színes és rendkívüli módon elborult. Idén a Frike Comics adta ki itthon.

Ez a Garibaldi a zombik ellen című epikus megaeposz, megahősies, megabaromság. Mondom ezt úgy, hogy maga az író is úgy gondolja, ő azért zseni, mert megálmodott egy igazi B kategóriás (van az Zs is) trash képregényt. Az biztos, hogy ehhez foghatót még a Deadpool oldalain sem olvashattunk.

Félreértés ne essék, ilyen is kell (?), biztos megvan a felvevőközönsége. Én egy közepesen szórakoztató darabnak tartom, így másfélszer elolvasva. Párszor felröhögtem, mert tényleg nagyon elborult cucc.

Garibaldi egy olasz forradalmár, a 19. században működött, az egységes olasz köztársaságért harcolt. Legalábbis, amit a wikipédia állít róla. Amit viszont még a wikipédia sem tud róla: harcolt zombik, gonosz varázsló, meg egyéb förmedvények ellen is. Ja és vannak a képregényben űrlények is. A főgonosz meg azért gonosz, mert Garibaldi ágyba bújt az asszonyával és egy csikket nyomott el a szemében. Komolyan. Aztán a másik szemében is elnyomnak egy csikket.

Arra mindenképpen jó ez a képregény, hogy erre felfűzzek egy hétköznapi geekmenést, mert amúgy is marha rég volt ilyen.

Szóval Garibaldi harcolt a zombikkal, Frankensteinnel, hát egyelőre ennyit tudunk a képregényből. Itthon korábban a Nyugatosok is megküzdöttek már zombikkal. Voltak már dinoszauruszokon lovagló náci zombik is, no meg a Marvel zombik, amik egyáltalán nem szórakoztatóak. Szóval ez a zombis téma bárhova beilleszthető. De gondolkodjunk csak el.

Milyen lenne egy képregény, ha például Petőfi Sándor küzdene meg jövőből érkezett űrterroristákkal? Vagy Szent István király egy anomália következtében egy idegen bolygón vadászna óriás bogarakra. Tatárjárás helyett is el tudunk képzelni egy ork inváziót nem? De a túlvilágról a seregei élén visszatérő Szulejmán is tudna fejtörést okozni egy 21. századi Európának.

Lényegében ilyen képregényt, mint a Garibaldi vs. zombies, bárki tudna írni, ez nem egy ötlet, ez egy agymenés. És valaki ilyet megvesz? Én megvettem! Ostorozom is magam miatta rendesen.

Na de nem akarok róla senkit lebeszélni, csak készüljetek, hogy ez egy nagyon random cucc, nulla történettel.

„Nem rejtőzhetsz el! Látlak téged. Az ürességben nincs élet, csak halál.”

Tizenegy Oscar jelölés, négy Oscar-díj, 20 év. Igen. Telik az idő. És most tegyük fel a kérdést magunknak: az elmúlt 20 évben hányszor láttuk minden idők egyik legjobb fantasy filmjét, a Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetségét? Biztosan sokszor, mert némelyikünk betéve fújja az egészet. Ne nézzetek rám így, nem én vagyok az. Ennyire nem nézhettek kockának.

Pedig marha sokszor láttam a filmeket, és majdnem betéve tudom, főleg az első rész emlékezetesebbnél emlékezetesebb, mára szállóigévé vált mondatait.

Éppen ma 20 éves a film, ami megtanította nekünk, hogy nem a méret a lényeg. Vagyis, hogy igen kisnövésű, ámde igencsak jóravaló aprónépség is képes nagy dolgokat véghezvinni. Jól van, na, a film alapjául szolgáló könyvsorozat első része 1954-ben jelent meg először, itthon pedig 1981-ben. J. R. R. Tolkien a fantasy irodalom ikonja, számtalan író példaképe, akiről gyönyörűen tudtak kopizni rengeteg mindent, hogy sajátjukként adhassák el.

Tolkien saját nyelvet, azon belül nyelvjárásokat dolgozott ki, hogy hitelesebb legyen a Gyűrűk Ura világa, szerintem ennyire elvetemült íróval a világtörténelemben nem nagyon találkozhattunk. Tolkien világa számtalan szépirodalmi alkotásból áll, egy komplett mitológiát ölel fel. Szóval hajrá, érdemes elkezdeni, akár még ma, a Szilmarilokkal.

Na de hogy a filmről is essen szó. Úgy tartják nagyon sokan (köztük én is), hogy nagyon jól sikerült adaptáció lett Peter Jackson trilógiája. Egy fantasztikus kaland, ma is remeknek számító látványvilággal, és totálisan csak erre a filmre jellemző, középföldei zenével (Howard Shore).

A történet kiindulópontja (egy kis történelmi kitekintést követően), hogy a hobbitok által lakott Megyébe látogat Gandalf, egy hatalmas (mindenható?) erejű mágus, aki Bilbó születésnapjára érkezik Hobbitfalvára. A szülinapon Bilbó rejtélyes módon eltűnik (hála a nála lévő, a gonosz nagyúr, Volde… neeem, Szauron lelkének egy részét tartalmazó gyűrűnek). Gandalf leleplezi Bilbót, hogy nála a Gyűrű, és ráveszi, hagyja ott unokaöccsének, Frodónak.

A Gyűrű, az Egy Gyűrű hatalmával Szauron ismét egy elnyomó szemétláda lehetne, nem mintha hamvaiban jobb fejjé vált volna. Szauron szeme, egy magas torony tetején ücsörgő, tűzben forgó szemgolyó, kémleli Középföldét, a Gyűrű után kutatva. Ráereszti a világra a legmocskosabb, általa kifejlesztett lényeket, orkokat, lidérceket, trollokat, meg amúgy is mindenféle rémséget. Minden adott egy hatalmas kalandhoz.

A Gyűrű Szövetsége egy sokszínű kis csapat, akik arra tették fel életüket, hogy megakadályozzák Szauron újjászületését, és világuralomra törését. Emberek, hobbitok, elfek, egy törp és Smith ügynök a Mátrixból fognak össze, hogy közös erővel vigyék el a Végzet Hegyéhez a Gyűrűt, mivel csak ott semmisíthető meg, a vulkán lávájában.

És ha rávesszük magunkat a filmek bővített változatainak megnézésére, úgy fél napnyi tömény kalandban lehet részünk.

És hogy mit köszönhetünk még a Gyűrűk Urának? „One does not simply” memék tömkelegét, azt, hogy „ez mordori nyelven íródott, én meg nem szólalok rajta”, a végtelenített „saxo Gandalfot”, és még sok mást, csak hogy komolytalanok legyünk.

Én azt mondom, hogy induljunk el egy kalandra idén is, és nézzük meg a Gyűrű Szövetségét, kicsit nosztalgiázzunk, és élvezzük ezt a remeket.

Bélu voltam. Sziasztok!

Jamie Foxx bújik Electro (magyarul Elektro) bőrébe. A 2014-es Pókember 2. filmben Max Dillon villamosmérnökként dolgozott az Oscorp-nál, nagyjából senkinek érezte és látta magát, és miután egyszer Pókember megmentette, nagyjából istenként tekintett rá. Szülinapi ajándéka az, hogy áramütést szenved el szerelés közben, majd egy genetikailag módosított elektromos rájákkal teli medencébe esik. Ennél szebb ajándékot nem is kívánhatott volna! Annyi előnye mégis származott a dologból, hogy elektromos ereje lett, aztán szépen felvette az Electro nevet. Később lesz majd egy menő ruházata is, amely segítségével irányítani tudja újonnan megszerzett képességét. Persze ez így csak nyomokban tartalmazza a képregényes Elektro karaktert.

Nagyon sok Marvel karakterhez hasonlóan Elektro is Stan Lee és Steve Ditko fejéből és ceruzájából pattant ki. Az Amazing Spider-Man kilencedik számában lépett színre, 1964-ben. Meg lett villámcsapva (elnézést), egy mutáció lépett fel, ezáltal élő kondenzátorrá változott. Borzasztó zöld-sárga ruhába bújt, amiből valamennyit kapunk is a filmben. Úgy tűnik, bár ugyanaz a karakter, ugyanaz a színész, mégis szinte teljesen független az előző filmes megjelenésétől. Éljen a multiverzum! Mindig lesz lehetőség javítani, változtatni, és ha valami nem jól sikerül... Fogd rá a nyuszira! Ja, és mivel ez a New York-i világ, Fenegyereknek is meggyűlt vele a baja, klasszikusak számítanak a találkozásaik. (Elvileg hamarosan újra láthatjuk majd Fenegyereket is a filmvásznon, ráadásul a sorozatban megismert Charlie Cox által megszemélyesítve, aki a lehető legjobb választás. De ez csak zárójelben.)

Most már tényleg szorul a hurok, nyakunkon a premier. Lesz pár remek és látványos összecsapás, ez tuti. Készüljön mindenki belátása szerint, és ne felejtsetek el fertőtleníteni és hidratálni! :D