A Szegedi Képregényfesztiválon a Kingpin Kiadó is kinn volt. Amikor odaértünk az eseményre, Bianka egyből az alagsorban lévő eladótérbe szaladt, mert annyi mindent szeretett volna nekem venni. Harza Tomiék kerültek nálunk utoljára sorra. Egy kép erejéig szerettem volna hozzájuk odamenni, de a képet, amikor ellenőriztem, akkor tűnt fel egy nagy alapos valami.

Marha nagy betűkkel volt ráírva, hogy Conan, a Barbár! Arnold Schwarzenegger nélkül. Mintha tudtam volna, hogy ki fognak adni valami ilyesmit, de nem sejtettem.

A Marvel Albumok sokadik része lett volna ez a kötet, viszont nem kaphatta ezt a címet, mert vannak jogok, meg ilyenek. A joggal nem is untatnálak sem Titeket, sem magamat. Amúgy ezt nem magamtól tudom, Tibi mesélte épp a cikk megírása előtt. Mivel Marvel Album, nagy alapú, szép TPB albumról beszélünk, kb. 100 oldalas, vékony gerince is van. A borítón Conan abál egy piros koponyát, mögötte a Nő, akit meg kell menteni.

A képregényt Jim Owsley írta, és John Buscema rajzolta. John Buscema rajzai nekem nagyon tetszenek, kifejezetten király Conan-eket rajzol, már a Fumax-féle Conan Kegyetlen Kardja sorozatban is láthattuk.

Conan ezúttal egy kincskereső kisködmönnek és a lányának segít megmenekülni a piktek földjén. A piktek mindig is kegyetlen népségnek voltak beállítva a Conan történetekben, most sincs ez másként. A lány Tetra, szemrevaló teremtés, és mivel a barbárunk magával viszi a túrára, fontos szereplővé válik mind ő, mind pedig hiányos öltözete.

Útjuk során, sok helyen megfordulnak egy térkép alapján, ami végül talán a kincshez vezeti őket, de ezt nem tudjuk meg, csak a második részből.

Conan továbbra is kemény, mint a kőszikla, viszont néha elejt egy-egy humorbonbont. Viszonylag sok démon keresztezi az útját, amik közül a borítón található koponya szerintem túl menő lett. Nem is szabad róla többet írni, mert ezt is olvasni kell. Azt mindenki tudja, hogy Conan nem szíveli a boszorkányságot, szóval… Cromra! Neki is esik mindnek.

Talán a színezéshez kellett csak hozzászoknom, mivel a klasszikus fekete-fehér Conannel találkoztam eddig. Ez nagyon retro színezés, 1985-ből, sok Marvel képregénynél láttunk már ilyet. Talán a hátterekkel nem foglalkoztak annyira, mint kellett volna, sok a fehér színezetlen hátterű panel. Máskor meg leesett az állam egy tájképtől. De összességében kellemes élmény.

Szóval jöhet a Conan 2. Köszi.

Bélu voltam. Sziasztok!

U.i: tart a képregényes nyereményjátékunk. Az esemény linkje itt található. 

Rég volt már Valiant kötetről ajánló igaz? Hát akkor belecsapunk most egy Rai köztes sztoriba. Ez a Fallen World, Dan Abnettől (ő írta) és Adam Pollinától (ő meg rajzolta).

Az ötödik évezredben élő kibernetikus hibrid nindzsa kalandjai a kedvenceim ebből az univerzumból, annak ellenére, hogy az eredeti sort Clayton Crain rajzolta, akinek nem vagyok oda a „photoshop meister” stílusáért. És itt egy rohadt nagy DE. Kilóg a monitorról. Crain rajzai nagyon illettek ehhez a világhoz. Többek között ez a kellemes csalódás vezetett ahhoz, hogy beleszerettem a Rai-ba.

Új-Japán, a cyberpunk űrbéli lebegő világa különböző szekciókból, városrészekből állt, mindenféle korszakkal, élőlénnyel, így maga a paradicsom volt. A mindenki által Apaként ismert mesterséges intelligencia tökéletes egyensúlyt tartott a földkörüli pályán lévő meseországban, amíg ki nem derült, hogy hatalmát emberi életek árán tartotta fenn. A Rai-k, mert többen voltak már a történelem során, mind erőszakkal, vagy egyéb fondorlattal lettek elvéve a szüleiktől, vagy éppen tragikus halált haltak szerelmük miatt. Ők azok, akik végtelen hatalommal rendelkeztek Új-Japánban, és fenntartották a rendet. Kardoznak, utaznak a Mátrixban, meg egyéb nyalánkságok.

Nos, amikor fény derül arra, hogy a legújabb Rai édesanyja erőszakos halált halt, és Apa áll az egész mögött, a nindzsa nem volt elégedett. A kibernetikusok és az emberek is mind mögé állnak, aminek Új-Japán bukása lett a vége.

Nos, itt lehetne vége a sorozatnak, de tudjuk, hogy 2019-ben folytatták, így most már rohadt hosszú (egyelőre kilenc TPB-t számoltam össze). Oké, a koronavírus betett ennek is, mint általában mindennek, de nem tettek le még róla. Viszont az eredeti Rai és a 2019-es sor között egy rahedli tölteléksztori született, amik közül az egyik a Fallen World (volt még egy 4001 A.D, egy Beyond New Japan és egy Rai vol. 4, amiben a korábbi nindzsák életéből láthattunk néhány képkockát).

A Fallen World mutatja be, hogy miként is találkozott Rai és Raijin, a prototípus, akinek az új sorozatban az a feladata, hogy Apa örököseit (ezek biztonsági mentések különböző formákban, lehetnek lényegében bármilyenek) felkutassa. Mert ha Apa ismét önmaga lesz, akkor vége a világnak.

Megtudhatjuk, hogy Apa megtalálta Bloodshot testét, így lett belőle Bloodfather, lényegében egy halhatatlan entitás, aki jelen állás szerint legyőzhetetlen. Ez annyira nem érhetett meglepetésként minket, mert az újabb részekben már találkozhattunk Bloodshot lelkével, egy „örökösben” bujkált. Szerintem nagyjából láthatjuk a történet végét. Az Eternal Warrior is csatlakozik a bulihoz, aki szintén egy halhatatlan lény, de a biomechanikus öngyógyító nanorészecskéket, amik most Apa testét alkotják, ő sem tudja elpusztítani.

De jó lenne, ha végre folytatnák ezt a sort. Iszonyat jól keveredik itt már minden. Az egyik képkockán Bloodshot dinoszauruszokat gyilkol (Új-Japánban feltámasztották a dinoszauruszokat is), hol egy elefántember és puma barátai segítenek legyőzni Apa akolitusait egy porig bombázott városban. Szerencsére a rajzok gyönyörűek, egyszerűen nem lehet betelni velük. Tényleg nagyon jó kis kötet lett ez is.

Folytatást követelek. Most. De jó lesz azonnal is.

Bélu voltam. Sziasztok.

Bemondta tegnap a Retro Rádió, hogy Szegeden ismét Képregényfesztivált rendeznek. Jó, jó, aki figyelt a facebookon, az tudhatta már vagy egy hónapja, hogy lesz, szóval, akit érdekelt a rendezvény, nem érte váratlanul. Amellett persze, hogy minden résztvevő kiadó a maga oldalán hirdette az eseményt.

Talán nem volt olyan eszeveszett nagy tömeg. A legutóbbi képregényfesztiválról, amin részt vettünk, arról olyan emlékeim voltak, hogy több ember volt. De az még a covid előtt volt, 2019-ben. Most azért elég jól elfértünk, két szinten voltak az árusok, külön helyiségekben az előadások, egyéb játszóterek gyerekeknek.

Egyéb programjaink mellett mi fél 12 felé értünk a Somogyi Könyvtárba. Az alagsorban és az első szinten voltak az árusok, én küldetésen voltam, ami egyrészt a saját és Tibor kívánalmainak beszerzésére összpontosult. Ezeket a képeken láthatjátok.

Az ott töltött másfél óra alatt László Márkkal beszéltünk pár szót, és rajzolt a Hellboy Budapesten kötetembe, amit ott vásároltam meg a Vad Virágoknál. Márktól elnézést kérek, hogy csak ez a belepislogós kép képszült róla, pedig zseniálisan pózba állt. Benne van a csávó kezében a Pokolfajzat, annyi szent. Dedikált printeket is árult egyébként.

A kötelező darabok beszerzése során Pádival, Pilcz Rolival és Fazekas Szűcs Istvánnal is beszéltem pár szót, utóbbi az X-Embörök standjánál éppen egy Leia hercegnőt rajzolt, aki fánkot süt. Mert kiadták neki feladatba, hogy itt nem ússza meg rajz nélkül. Kicsit a képregényrajzolás folyamatáról is dumáltunk, mert aprólékos munkával húzgálta ki a ceruzarajzot filccel, tehát ráért, én meg ott alkalmatlankodtam. Meg is jegyezte, hogy ez így marha pepecselős, ezért általában többen csinálják a különböző folyamatokat.

Harza Tomiékról is lőttem egy képet, mert széles repertoárral érkeztek, be is zsákoltam egy Conant, aminek olyan új képregény szaga van, hogy a kocsiban hazafelé szagolhattuk. Frissen, ropogósan jöhetett a nyomdából.

A Frike standjánál is voltam egy percig, ők szintén sokféle cuccal érkeztek, de mivel tőlük mindent előrendelésben szerzek be, így nem vásároltam, ezzel mentegetőztem is náluk, remélem elhitték, hogy tényleg így van. Majd a Dragonero lesz hamarosan, ami érdekes lesz nekem.

Igazából az egyik legjobb élmény az volt, amikor bemondták a hangosbeszélőbe, hogy Aleksandar Zograf dedikál majd a Nero Blanco standjánál, amit Bayer Antalnál kierőszakoltam, ezért elnézést kérek. Ugyanis a rendezvény előtt már volt erről szó, de nem tudtuk, hogy pontosan mikor is lehet elkapni a művészt, ezért Tóni azt is elintézte, hogy kétszer fél órát ott ült, és bőszen dedikált és rajzolt a frissen megvásárolt képregényeinkbe. Én a Tv függők mellett a Robin Hoodot is megvettem két példányban, mert Tibi erre is leadta a rendelését.

A legjobb élmény meg az volt, hogy végre Tóni standjánál sor állt. Jó volt abban a sorban állni, a Nero Blanco képregényeiről is beszélgetni, ajánlgatni egymásnak. Bayer for president, én azt mondom. Elintézte. Mi pedig békésen sorban álltunk, és amikor sorra kerültünk, kezet is rázhattunk Zograffal.

Nézzétek meg a galériánkat. Van itt Fesztivál loot rendesen. A képeken résztvevőkről fentebb írtam. Köszi mindenkinek a jó hangulatot.

Bélu voltam, sziasztok!

(Ja és itt még megjegyezném, hogy Pópity Egon barátomtól kaptam kölcsönbe egy Halmi Zsolt képregényt, mert szeretne róla egy bejegyzést látni a blogon. Hamarosan lesz is róla szó, de rohadt vastag, amellett, hogy nagyon szép, szóval kis idő kell majd hozzá.)

Kirk Hammett, a Metallica gitárosa ma lett 60 éves. Okés, de ez miért geek? Egyszerű: mert ő az. Gyerekkora óta nagy képregény rajongó és gyűjtő, és mióta saját keresettel rendelkezik, a bevétele komoly részét erre költi. Leginkább a horror és a scifi vonalon mozog, és hatalmas gyűjteménye képregények mellett figurákat, könyveket, filmeket, posztereket és egyéb filmes relikviákat tartalmaz. Így a műfaj szakértői közé tartozik, könyve is jelent meg "It's Alive" címmel, amely a filmes posztereit mutatja be. Vagyis egy részét... Aztán kiadott egy nagyon klassz szóló lemezt is, horror filmzenés témákkal. Idén tavasszal egy képregénybe is belefogott - nyilván nem egyedül -, "Nights of Lono" lesz a kiadvány címe, de pontosabb infóval-dátummal nem tudok szolgálni. Egy dologban biztosak vagyunk: szeretjük, hallgatjuk és... Isten éltesse nagyon sokáig!

Az akárhány nappal (szerk.: hónappal) ezelőtti második Kecskeméti képregénybörzén láttam egy szimpatikus fiatalembert. (Az akárhány nap abból adódik, hogy a bejegyzés írása és közzététel között általában bizonytalan idő telik el. Ketten írunk, néha beesik valamilyen meglepetés, évforduló, akármi.) Nem tűnt volna fel, de egy asztalnál ült, pár képregény és rajz volt előtte. Kicsit nézelődtem, mondtam, hogy visszatérek, és gondolom, ezen a ponton biztos volt benne, hogy soha többé nem fog látni. Ilyen ez. Időközben - és beszélgetések közben - láttam, hogy feleség és apróság is tartozik hozzá, így már szimpatikus család voltak. Mindezek ellenére visszatértem, és vásároltam. ;)

Négy füzet volt az asztalon, szerzői kiadások. Ez összesen három szám, az első kettő kapható egy darabban is. A sorozat címe "Idegen földrész", első ránézésre nagyon színes, és érdekes stílussal. (Bár ott helyben nem győzött meg 100 százalékosan, de a kíváncsiság győzött.) Utólag kiderült, hogy az alkotói Csörnyei Márk (író, rajzoló) és felesége, Henézi Katalin (író). Helyszíni belelapozás alapján scifi-fantasy.

Pár nappal később otthon is előkerültek, lesz, ami lesz! Már az első oldalon egy ismerősnek tűnő arc/karakter jött szembe. Kiderült, hogy tényleg, hiszen ez a rajzolt Kata ugyanaz, mint az író Kata. Remek ötlet! :) Persze innen Márk megjelenését is vártam. Na de: ne ragadjunk le itt! Kata könyvtáros, de nem igazán elégedett ezzel. A könyvek még úgy ahogy rendben vannak, na de az emberek... A másik főszereplő Viola, akinek a családi élete sem egy álom, a munkája viszont - pultosként - még annyira sem. A közös bennük az, hogy egy épületben laknak. Ja, meg amiről eddig meséltem, hogy mocskosul nem elégedettek az életükkel, a munkájukkal. Egy este/éjszaka hazaérve egyszerre szállnak be a liftbe, és itt jön a medzsik, meg a cliffhanger. És már kaptam is elő a második füzetet! Szóval nagyon jó felütés, indítás. Sajnos azért is, mert sokan tudunk azonosulni a főszereplőkkel, valami miatt. Az álmok nem mindig válnak valóra, a meló nem feltétlenül ideális, az otthon, a család pedig... amilyen. Nyilván a képregény - ahogy irodalmi művekhez illik - sarkít, karikaturizál, de attól még...

A második füzet is nagyon gyorsan elfogyott, de a harmadik is. Tulajdonképpen ez volt a legnagyobb bajom az egésszel. És igen, scifi-fantasy vonalon haladunk, a fantáziát is meghaladó helyeken kalandozunk, illetve a karakterek is ilyen jellegűek. Jól jönnek a harsány színek, ebből is kiderül, hogy nem véresen komoly a sztori. Bár vér is folyik benne, de abból sem lesz gond. Az első füzet nagyon vitt magával, nagyon életszagú volt, persze csak az utolsó oldalakig. Onnan már más helyszínen járunk, és ismerkedős tempóra váltunk, de továbbra sem behúzott kézifékkel vagy alapjáraton. Tetszik, várom a folytatást! És igen, Márk is megjelenik a képregényben, de nem ott és úgy, ahogy gondolnánk. Szerintem ez a szál is kifut majd valamire. Remélem.

Néha régebbi képregények is előkerülnek. Az igazat megvallva leginkább régi képregények, mert ami magyar fordításban aktuális, az már több éve jelent meg eredetiben. (Vannak azért kivételek.) Ha magyar szerzők az elkövetők, akkor más a helyzet. De most pont nem, mert ez egy magyar, de 2008-as kiadvány. Vagyis... Megjelent már korábban a Papírmoziban is belőle, de szerintem nem ment végig. Szóval marad a 2008-as kiadvány. Képes kiadó, Eduárd bemutatja 3.

Akció! Dráma! 24 oldalon! Potom 800 pénz. Igen, ez "A fiú, akit Zsuzsinak hívtak". Írta, rajzolta, kihúzta, beírta, borítót rajzolta: Felvidéki Miklós. Aki nem ismeri a képregényt, ne gondoljon... semmire! Először hallgassa meg Johnny Cash egyik számát. Mondjuk legyen az "A Boy Named Sue". Az megfelelő erre az alkalomra. Megvárom, addig nem írok tovább.

Shel Silverstein írta ezt a dalt, Johnny Cash pedig jól elénekelte. De annyira jól, hogy 1969-ben világszerte - az angol nyelvterületeken - több héten át is előkelő helyet foglalt el a slágerlistákon, pop és country vonalon is. Lassan annak is egyértelmű, miért beszélek erről a számról, aki nem ismeri a képregényt. De vajon lehetséges egy dalszöveget képregénnyé varázsolni? Nem is kérdés. Ha valami, akkor ez a médium képes erre. Adott egy szöveg, ami nem túl hosszú. Aztán jön a rajzoló elképzelése, meglátása. Talán a legjobb, mert a történetet meséli. Nem úgy, mint általában a videoklipek, amelyek egy történetet mesélnek, de nem feltétlenül azt. Így Felvidéki Miklós munkája, alkotása egyszerre fordítás és adaptáció, és egy pillanatra sem megy el a dal lényege mellett.

Egy 53 éves nótáról, illetve egy 12-13 éves képregényről, így simán spoilerezek. Nem szoktam, ideje kipróbálni. A képregény túlnyomó részben követi a dalszöveget, nagyjából mindegy, melyik oldalról közelítjük meg. Sue-ból Zsuzsi lett, illetve megjelent még pár magyar név, amely eredetileg nem létezett angolul sem. Ez picit idegenül hat, mert a környezet, a hajviseletek, a stílus - minden azt az Amerikát idézi, amit az ötvenes-hatvanas évek filmjeiből megismertünk. Szóval ez nem a Jocók és Sárik világa. (És nagyjából ennyi negatívumot tudtam felhozni.) Felvidéki bevezetője nemcsak többet ad, hanem létezik. Láthatjuk, hogy a friss apa elviszi újszülöttét az atyához, keresztelje meg, mert ez az elvárás. (Ez nem sokat változott az évek során. A legtöbben a mai napig ezért keresztelik meg a gyermekeiket, megszokásból. Nem mások miatt kell ezt megtenni, hanem... Na jó, vissza a képregényhez.) Nagy örömmel - plusz alkoholos mámorral és bunkósággal - ejti el a mondatot, hogy olyan nevet kap, ami örökké megemleget. Ezután pedig visszatérünk a dalszöveghez, amikor a srác már hároméves, és az öreg lelép, az anyukára nem hagyva mást, csak egy gitárt meg egy üres piásüveget. Egész gyerekkora nagy szívás volt, hiszen ezzel a névvel mindig nevetség tárgya volt. A mosolyok nevetéssé, a piszkálódások veréssé váltak. Éveken át. Ilyen névvel nem egy álom a fiú élete. Na jó, rémálom. De lassan, sőt, nem is olyan lassan felnőtt, és keménnyé vált. Kissé talán gonosszá és utálatossá is. Aztán elhagyta a szülői házat, anyját, húgát (a dalban nincs neki). Egy régi gyűrött kép van nála, meg a gitár. Városról városra, kocsmáról kocsmára jár, míg egyszer egy ismerős arcot lát, amely nagyon hasonlít a képre. "Az én nevem Zsuzsi. Hogy vagy? Most meghalsz!" ("My name is Sue, how do you do? Now you gonna die") Majd egymásnak esnek az apjával, mert természetesen ő volt az. Iszonyatos harc megy végbe: levágott fül, fogak törnek, falhoz vágás, rúgás, harapás. Majd előkerülnek a lőfegyverek is, de a fiú gyorsabb volt. Az öreg nagyjából elfogadja a sorsát, és elmeséli, miért tette. Rövidítem: ilyen névvel vagy takony, vagy igazi férfi leszel. Hja. Ölelés, Apa!, Fiam!, függöny.

Nagyon country, nagyon Amerika, nagyon kendőzetlen. Sokkal nagyobbat üt képregényben, mint ha Johnny Cash mosolyát nézné az ember. Pedig a szöveg és a történet durva, de Cash csibészes nézése kicsit lecsapja az élét. Igaz, akkor inkább rádióban és bakeliten volt hallható, nem az interneten keresett rá az ember. De jó, és jó. A dal és a képregény is. Felvidéki Miklós azóta még jobb lett, Johnny Cash pedig legenda.

Tavasszal, ha emlékeztek rá, jótékonysági célzattal tartottunk az oldalon egy árverést, az ukrajnai menekülteket segítő szervezetek részére, ami során – többek között – egy László Márk által dedikált Hellboy Winter Specialt és magának a kedves és szimpatikus rajzolónak hála, egy külön erre az alkalomra készült Hellboy rajzot sikerrel elárvereztünk. Abban a képregényben volt először olvasható egy Márk által rajzolt történet, a Szívesség a Fösvénynek.

Idén a Vad Virágok elhozták nekünk magyarul is ezt a történetet, amit megvallom őszintén, örömmel fogadtam, mert a folytatását is megkaptuk egy levegővel, ami szintén nem baj, mert az első sztori cliffhangerrel ért véget, és nem tudjuk, mi is történhetett Lajossal, a professzorral. De nagyon előre szaladtunk.

Szóval Pokolfajzat a gyönyörű Budapestre látogat, amikor is 1989-et írunk. Az egyik szimpatikus kricsmiben megismerkedik egy bajbajutott fiatalemberrel, aki elfogadott egy pénzérmét egy idős krapektől, emiatt napok óta rémálmok gyötrik. A kocsmatöltelék prof. felismeri a történetben kutatásainak fő tárgyát, a fösvényt. A lelket, aki halála óta Budapest utcáit járja, és a szívbajt hozza a gyanútlan járókelőkre.

A prof. segítségével Hellboy és a srác időutazásra indul egy vándorló utcába, ahol talán pontot tehetnek a rejtély végére.

A képregényben nyilvánvalóan visszaköszönnek Budapesti helyszínek. Épületek, feliratok, mindenféle kis részlet. Márk eléggé eltalálta a magyaros hangulatot, meg is kívántam az olvasás mellé az Erős Pistát egy kis pálesszel, hinnye. Szóval van itt magyar utcakép, magyar zombik, meg egyéb rémségek, egy történelmi esemény alternatív feldolgozása, meg minden, amire a piros-fehér-zöld szív megdobban.

A rajzok egyáltalán nem Mignola-majmolósak, teljesen eredetiek, Márknak igen egyedi stílusa van. Nekem kicsit a Magyar Népmesékre hajaz egy-egy karakter-ábrázolás, ami még kedvesebbé teszi.

Könnyíti a képregény megemésztését, hogy nyitottam a Hellboy Rövid Történetek felé is, amiket már ugye többen rajzoltak többféleképpen, és így nem ragaszkodik a lelki világom a Hellbob Kockanadrághoz, amilyennek Mignola eredetileg rajzolta. Tudjátok milyen… amikor egy piros paralelogramma a vértócsa. Na, ezeket Márknál el lehet felejteni. Itt azért vannak görbe vonalak is. Sőt, nagyon részletgazdag az egész.

Talán a füzet értékét az emeli számomra a legjobban, amit már a Vad Virágok kiadványoknál megszokhattunk: a kötet végén lévő vázlatok és jegyzetek. Márk viszonylag részletes leírást ad egy-egy oldalról, és a képregényalkotást is lépésről lépésre bemutatja kisebb rajzokon, vázlatokon.

Szóval a Hellboy Budapesten is jól sikerült. Csak így tovább! A Kiadónak is és Márknak is további sok sikert kívánok!

Bélu

NANANANANANANANANANANANANANANANA BATMAAAAAAAN!

Most a cikk írása előtt nézegettem a posztjainkat. Ahhoz képest, hogy nem is vagyok annyira oda Batmanért, sikerült néhány szösszenetet összehozni már, és Tibi is alkotott rendesen a témában.

Korábban már többször leírtam, hogy nekem a Batman kimerül a filmes univerzumban. Mondhatni imádom a Denevéremberes filmeket, és Tim Burton rendezései a kedvenceim. Erről is szólt már egy cikk.

De elnézést kérek. A klasszikus, a rebootolt, a folytatott, az újragondolt, vagy mittudomén képregény sorozatokat nem tudom követni, és 35 évesen nem tudok behozni 40 évnyi képregényes történelmet. Belekóstoltam a New 52-be, szép volt, jó volt, elég volt.

No de idén megjelent egy képregény, ami egyből felkeltette az érdeklődésemet. A Batman ’89. Nem tudtam, mi ez, csak hogy kell nekem. A Kingpin Kiadó adta ki amúgy, keménykötésben.

A képregény a zseniális Tim Burton Denevérember-univerzumában játszódik, lényegében a második film folytatásaként fogható fel. Egy hat részes minisorozat. Bocsánat a Denevéremberért, de az első filmben annyira beragadt a szinkron nekem, és ezt poénnak szánom: az első Batman film szinkronjában egy alkalommal nem hangzik el az a szó, hogy Batman, helyette lefordították a hős nevét. Kimondani és leírni sem egyszerűbb, hogy Denevérember, de ez már így alakult.

Szóval Tibi szerint ez a képregény erősen izzadtságszagú. Valami van ebben. Tényleg olyan erőltetetten akarja lenyomni a torkunkon a retrot. Olyan néha, mintha nem is lenne más, csak retro.

Nekem összességében tetszett az „újragondolt történet” (már megint dicsak), de főként a retro, a karakterek kinézete miatt, mivel mindenki az eredeti filmekből ismert színészek arcát kapta. Talán a történet nem áll túl erős lábakon (az eredeti forgatókönyveket jegyző Sam Hamm írta), mert ez is olyan, mint a Pókember eredettörténet, unom már, sőt szerintem minden egyes képregényrajongó marhára unja a százszor elmesélt sztorikat.

Most a Kétarc története került vegyítésre kicsit a Nolan-féle Batman imitátorok kalandjaival, egy kis Batman és Robin életérzéssel. Semmi eredetiség nincs ebben, és mégis, valahogy jól éreztem magam az olvasása közben. Vagyis ez erős túlzás, inkább nem éreztem hányingert.

A se eleje se vége történetben a Macskanő megjelenése tök felesleges. Semmi köze a Michelle Pfeiffer (legyen áldott minden porcikája) által alakított Selinához, inkább csak egy töltelék karakter. Szerintem teljesen jól le volt zárva a „Visszatér” azzal, hogy a Macskanő nyugdíjba vonul, miután beteljesítette a bosszúját. Az őrülete, és a karakter minden ereje elveszett, és maradt egy rajzolt Pfeiffer imitátor.

A rajzok milyenek? Kérdeznétek. Olyanok, amilyenek. Szerintem nem egy világrengető műalkotások, viszont erős „jó” szintet hoznak. Batman tényleg tisztára Michael Keaton, ami a leginkább tetszett. Valószínűleg a képregény kinézete a magyarázata annak, hogy nem kerül egyből az eladó stócba. A panelek elrendezése, a „köztük átfolyó események”, a Batmobil – főleg a Batmobil – marha jól néznek ki, pörgős, akciódús, mozgalmas képek, egy szusszanásnyi időt sem hagyva az olvasónak.

Szóval, ha nem unjátok még Harvey Dentet, meg a szervezett bűnözést, a korrupciót, a megbolondulást, akkor ez a képregény nektek való.

Én 3 Batarangot adok neki az 5 Macskanőnyelvből.

Fel is rakom a polcra, mielőtt meggondolnám magam.

Bélu voltam, sziasztok.

NANANANANANANANANANANANANANANANA BATMAAAAAAAN!